2012. január 7. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Győrki Imre, Horváth Bors
Kővári Attila: 14 (2/4)
Bauer Attila: 8
Orbán Péter: 6
Szujó Balázs: 6
Bódi Róbert: 5/3
Szőke Szabolcs: 4
Kohári Zsolt: 0
Németh András: 0
végeredmény: 43-65
negyedek: 16-19; 7-14; 8-19; 12-13
Azt tudtuk a darazsakról, hogy sokkal jobban állnak mint mi és az eredményeikből arra számítottunk, hogy egy Kiss Lenke - Göd típusú fiatal csapattal találkozunk így én túl sok esélyt nem is adtam magunknak a meccs előtt.
Valóban nagyon rosszul kezdtünk (0-11), de aztán pár perc alatt sikerült fordítanunk (16-15). Kár, hogy a negyed végét megint kosár nélkül fejeztük be. A második és a harmadik negyed elég tragikus volt, sok eladott labdával és nagyon kevés dobott kosárral.
Már pontosan nem emlkészem a részletekre, de úgy rémlik nekem eleinte a védekezés jól ment (bár megint középre kellett állnom a zónában) és eladott labdám se volt, de az 5-6 kísérletemből egyszer sem találtam be. Attilának az első és utolsó negyedben volt pár jó perce ami a támadást illeti és ez meg is látszik a negyedek eredményén. A többiekre már külön-külön nem emlékszem, de azt tudom, hogy volt 7 lépéshibánk (plusz amit nem fújtak be) és mellette még egy rakat ki nem kényszerített eladott labdánk. Palánk alatt is nagyon gyengék voltunk, pedig az ellenfelünk nem volt se magasabb, se erősebb, de jobban küzdöttek. Bauer Attila megkapta párszor palánk alatt de rögtön rárontottak hárman és az nem igazán az ő játéka (itt Tamás nagyon jól jött volna). A végefelé én is bementem centerezni, de addigra már annyira elfáradtam, hogy a 10 centivel kisebb és 30 kilóval könnyebb srácot sem tudtam betolni.
Ami jó volt, hogy rengeteg tudatos játékunk volt. Sokszor játszottuk meg az alapvonali bedobást (kb. 5-ször), kár hogy csak 3-szor rendesen és abból is kimaradt 2 ziccer; volt sok malom, kocka, néhány A és az oldalvonali játékot is ki tudtuk próbálni. A szokásos kb. 7-8 figura helyett most legalább 30 tudatos támadásunk volt, de egyenlőre még eléggé akadozott a dolog és a darazsak nagyon jól csinálták a váltásokat a lassú támadásunkon. Szerintem ha ezeket a dolgokat rendesen begyakoroljuk, akkor a szezon vége felé már sokkal jobban működhetnek.
Az ellenfél rendes srácokból áll, de a nagy vereségünk ellenére sem tudom hogyan lehet ennyi győzelmük. Persze lehet, hogy most nekik se volt a legjobb napjuk vagy nem volt ott tőlük mindenki, de úgy érzem ha nem hozunk ilyen szörnyű formát akkor szoros lehetett volna.
2012/01/16
Budai XI. Old Boys - Csepeli Rombolók
2011. december 10. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Réger Zsolt, Horváth Bors
Kővári Attila: 15 (3/3)
Bauer Attila: 9 (1/2)
Szujó Balázs: 7 (1/2)
Bódi Róbert: 6/6
Német Tamás: 6 (2/4)
Kohári Zsolt: 0
Nemcsok Márton: 0
Szőke Szabolcs: 0
végeredmény: 43-92
negyedek: 11-20; 15-16; 5-29; 12-27
Már több mint egy hónapja volt ez a meccs csak nagyon elmaradtam az írással, de erről úgyis csak annyit mondtak a többiek, hogy a félidőre 10 pontos különbség reális volt, a második félidőben pedig teljesen szétestünk aminek ez lett a vége.
bírók: Réger Zsolt, Horváth Bors
Kővári Attila: 15 (3/3)
Bauer Attila: 9 (1/2)
Szujó Balázs: 7 (1/2)
Bódi Róbert: 6/6
Német Tamás: 6 (2/4)
Kohári Zsolt: 0
Nemcsok Márton: 0
Szőke Szabolcs: 0
végeredmény: 43-92
negyedek: 11-20; 15-16; 5-29; 12-27
Már több mint egy hónapja volt ez a meccs csak nagyon elmaradtam az írással, de erről úgyis csak annyit mondtak a többiek, hogy a félidőre 10 pontos különbség reális volt, a második félidőben pedig teljesen szétestünk aminek ez lett a vége.
Cimkék:
BauerA,
BódiR,
Csepeli Rombolók,
Horváth Bors,
Kiss János a. u. 42.,
KoháriZs,
KőváriA,
NemcsokM,
NémetT,
Réger Zsolt,
SzőkeSz,
SzujóB,
vereség
Subscribe to:
Posts (Atom)