2012/09/30

Sajtó SC - Budai XI. Old Boys


2012. szeptember 30. - Városmajor u. 61.
bírók: Réger Zsolt, Kővári Gyula

Német Tamás: 14 (6/10)
Bori István: 12/9 (1/3)
Jakab Árpád: 5 (1/2)
Kohári Zsolt: 4

végeredmény: 59-64
negyedek: 14-20; 11-12; 14-19; 20-13

Tavalyról emlékeztünk, hogy ez egy jó pálya, de akkor nagyon ellenünk játszott a reggel 8-as kezdés és a fűtetlen terem a februári hidegben. Még azt is tudtuk, hogy akkor sokkal erősebbek voltak nálunk palánk alatt és hogy behúzódó zónát játszottak ami ellen egy gyenge hármasdobó formával nagyon meg vagyunk lőve. Nem volt túl bíztató, hogy egyenlőre nagyon nem tudtuk belőni magunkat kintről, de javunkra szólt, hogy Tamás-Attila-Árpi hármasban rengeteg lepattanó lehet. Szerencsés volt az is, hogy 2 nappal a meccs előtt áttették a kezdést reggel 8-ról a sokkal barátságosabb 10:30-ra.

Az első negyed számomra nagyon jól kezdődött, hisz 5-ből háromszor betaláltam kintről. Nem sokkal később Pistu is belőtt egyet és palánk alá is egész sokszor sikerült bejuttatni Tamáshoz aki ugyan kapott egy erős és ügyes védőt, de 1-szer azért betuszkolta mellette és kétszer mikor magárahúzta a védőt gyönyörűen adat be a palánk alá üresen belépő Attilának és Árpinak akik nem is hibáztak. Így sikerült is elmennünk 8 perc alatt 10 ponttal, de azzal azért tisztában voltunk, hogy nem fogjuk végig így dobni a távoliakat.

A második negyedet az alapvonali embereinkek köszönhetjük. Csak ők dobtak kosarat és többnyire nekik köszönhető, hogy mi is csak 12 pontot kaptunk.

A harmadik negyed elején Zsolttal a padról csodáltuk, ahogy 2 Pistu tripla és 2 Tamás büntető segítségével 15 pontosra növeltük az előnyünket. Sajnos ezután jött egy gödör és visszazuhant 8 pontra az előny amit a negyed végére megint sikerült 12 pontra feltornázni.

Az utolsó negyedben nagyjából váltva estek a kosarak és a meccs végi büntetőzésekből ugyan a Sajtó jött ki jobban, de azért 5 pont így is maradta a végére. Az meglepett minket, hogy azt a srácot aki a Sajtó pontjainak felét dobta és Tomin is jól védekezett az utolsó 5 percre levitték, de mi örültünk neki.

Az nagyon jó volt, hogy párszor szépen megjátszottuk a támadásainkat amikből kosár vagy legalább tiszta dobóhelyzet lett (alap, malom, A, 2-2). Az is jó volt, hogy viszonylag stabil formát hoztunk csapat szinten elejétől végéig. Az viszont nem túl bíztató, hogy annak ellenére, hogy mindenki elfogadhatóan játszott önmagához képest és meglepően jól dobtunk kintről mégis csak 5 ponttal nyertünk egy olyan csapat ellen akiknél sokkal erősebbekkel is fogunk találkozni. Ezzel együtt nagyon jó érzés, hogy sikerült győzelemmel kezdeni ezt a szezont.