2012/10/30

Budai XI. Old Boys - Kőbányai Darazsak

2012. október 27. - Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Magyar Zoltán, Horváth Bors

Jakab Árpád: 22 (2/6)
Német Tamás: 17 (9/15)
Bauer Attila: 16 (0/2)
Németh András: 10/6 (2/4)
Bori István: 7/3

végeredmény: 72-96
negyedek: 16-25; 21-16; 15-29; 20-26

Tudtuk, hogy a Darazsak fiatalabbak, hajtósabbak, többen vannak és most már nem is alacsonyabbak nálunk, mi pedig a sok sérülés miatt csere nélkül fogunk játszani ami nem túl bíztató. Ehhez képest meglepően jól kezdtünk és az elején sikerült 10-3-ra elmennünk. Sajnos az első negyed végére már átvették a vendégek a vezetéset és noha a második játékrészben egyszer még visszajöttünk 19 pontos hátrányról 4 pontra, ezután már nem volt bennünk annyi erő, hogy tartsuk magunkat és egyre inkább lemaradtunk.

A dobással nem volt nagy baj, nálunk a 72 pont soknak számít, de megint sikerült elkapkodnunk a támadásokat amikor kijöttek egészpályára. A szokásos pánikolásból született vagy 10 eladott labda és azokból pedig kb. 6-7 sima Darázs ziccer. Ezen kívül volt még kb. 5 lépéshibánk (+ amit le se fújtak) és sajnos a hármasokra sem értünk ki, meglehetősen üresen dobálgathattak kintről ami részükről 20 körüli kísérletből 8 találathoz vezetett. Ha ezeket összeadjuk (min. 12 pont eladott labából és 24 hármasból) akkor nagyjából látszik, hogy hol ment el a meccs.

Dobóformája senkinek sem volt kifejezetten rossz. Pistuval dobtunk 3-3 mezőnykosarat fejenként max 7-8 kísérletből, Attila alig hibázott a 8 kosara mellett és Árpi sok kísérletéből is 10 betalált ami igazán jó. Tamás se volt rossz, de rá zuhant a legtöbb védő, így neki volt a legnehezebb dolga. Az is az igazsághoz tartozik, hogy Pistuval nem puszta önzetlenségből vállaltunk ilyen keveset, hanem a védelem miatt kevés lehetőségünk volt, illetve én a második félidőben már csak kb. minden harmadik támadásunknál mentem föl.

A Darazsak továbbra is színapatikus csapat akik elég keményen hajtanak, de nem durvák. A letámadásktól kár volt bepánikolni. Amikor nem kapkodtunk akkor azért elég kevés hibával át tudtunk menni rajta. Az edzőjüknek valószínűleg rossz napja lehet, mert eddig egy nyugodt srácnak ismertem, de most már rögtön az elején gúnyos megjegyzést kaptam tőle válaszul amikor rákérdeztem a labdaválasztásra, később pedig teljesen bepöccent rám. Az történt, hogy egy rossz passz után egy fiatalabb sráccal indultam a labdáért és amikor láttam, hogy nem érem el akkor lábbal raktam ki a pályán kívülre. (Nem a srácot, hanem a labdát.) Persze ez nem szabályos, dobhattak is érte büntetőt, de ahhoz képest, hogy egyáltalán nem volt veszélyes megmozdulás utána percekig hallgathattam a felháborodott kiabálálást a Darazsak edzőjétől, hogy ez nem az Üllői út, meg a kosárlabdát kézzel játszák és hasonlók. Igaza volt abban amit mondott, de valamiért úgy felháborodott mintha minimum felrúgtam vagy lerántottam volna valakit. Utána persze jöttek még a "tanítsuk meg nekik mi az a kosárlabda" típusú megjegyzések. Igazából csak azért írtam le ilyen részletesen ezt az esetet, hogy érthető legyen az ellenfél összfoglalójának címe, amit most idemásolok:

"Aki dobja a labdát az nyer, aki rúgja az veszít! Ilyen ez a kosárlabda! 

Álmoskásan kezdtünk. Megint… 10:3 oda. Ilyen bambán nem lehet meccseket elkezdeni. Első negyed 7. percében még a hazaiak vezettek 16:14-re és egy jó kis meccsre volt kilátás. Ekkor ellenfelünk úgy döntött, hogy jól megvereti magát (aki ott volt tudja mire gondolok) és egészpályás letámadással egy 21:0-s rohammal, biztosan vezettünk. Sajnos a padról érkezők ezt nem tudták tovább erősíteni, sőt, gyengíteni sikerült. De még így is 4 ponttal vezettünk. Második félidőben visszajött az első ötös és ott folytatta, ahol azt abbahagyta, újra nagyon elhúztunk, ellenfelünk semmit nem tudott kezdeni a szoros védekezésünkkel, gyorsindításainkkal pedig nem tudták felvenni a versenyt. Ebben a félidőben szerencsére már mindenki hozzá tudott tenni, így már egész máshogy nézett ki a történet, még a 100 pont is majdnem meglett. Jó lenne jobban kezdeni a mérkőzéseket, mert nem egészséges állandóan az eredmény után futni, figyelem és agresszivitásra lesz szükség ehhez!"

2012/10/15

Álló Farkasok - Budai XI. Old Boys

2012. október 14. - Erzsébet utca 31.
bírók: Réger Zsolt, Györki Imre

Német Tamás: 19 (7/8)
Bauer Attila: 13 (1/2)
Solymosi Péter: 10
Bori István: 5/3
Németh András: 2
Bódi Róbert: 0

végeredmény: 58-49
negyedek: 12-9; 19-16; 18-9; 10-16

Sajnos Ápri hiába öltözött be, mert mivel nem vezette át a sportorvosiját a (későn kiadott) sportorvosi papírra "csak" egy pecséttel és aláírással ellátott korházi engedélye volt ezért a játékvezetők nem engedhették pályára. Ez egyrészt a szövetség hibája, másrészt Árpié, hisz Józsi 2 hete megmondta neki, hogy enélkül nem tud játszani.

Így csak 1 cserénk maradt ami önmagában még elég lett volna a győzelemhez, ha Tamás, Attila és Peti jó támadójátéka mellé nem járul a többiek borzasztó dobóformája. Lehetéségünk volt bőven, de nagyon nem találtunk be. Az öltözőben úgy számoltuk, hogy Pistuval és Robival hármasban eleresztettünk kb. 30 többnyire teljesen tiszta dobást amiből összesen 3-szor találtunk be. A többiek rádobhattak kb. 35-ször amiből 17 mezőnykosár született és Tamás még a büntetőket is nagyon jól dobta. Ebből látszik, hogy mennyire kettéoszlott most a csapatunk. Nem azt mondom, hogy mi csak rossz dolgokat csináltunk ők pedig csak jókat, de ha a dobószázalékunkat nézzük akkor jóformán így volt.

Ezzel együtt is lehetett volna hozni a meccset. Sajnos az első negyedben nagyon beragadtunk és alig jutottunk ponthoz, illetve ami még nagyobb baj, hogy a harmadikban volt vagy 5-6 még fönt eladott labdánk aminek a nagyrészéből simán lefutottak a farkasok és ziccert dobtak.

Ha csak még 1 ember közepesen dobott volna hármunk közül vagy csak egy kicsit összeszedettebbek lettünk volna nyerhetünk. Bár az is igaz, hogy Tamás és Attila nem csak simán, de nagyon jó volt és Peti sem szokta így szórni. Minden összevetve bőven van mit keresnünk a visszavágón. Ez a csapat körülbelül velünk azonos szinten áll, ideje lenne, hogy egyszer már mi is nyerjünk ellenük.