2013. január 27. Mártonhegyi út 34.
játékvezetők: Vida Béle, Adjudani Pezsman
Kocsis Ádám: 12 (0/4)
Jakab Árpád: 8
Bódi Róbert: 6
Orbán Péter: 6 (4/4)
Bori István: 5/3
Kohári Zsolt: 2 (0/2)
végeredmény: 91-39
negyedek: 17-6; 25-9; 29-16; 20-18
A sok sérülés miatt úgy nézett ki, hogy csak 6-an leszünk a 12-ből a listavezető ellen akikről tudtuk, hogy nem csak fiatalabbak, de többnyire meg is szokták tölteni a kispadot. Szerencsére Peti is el tudott jönni, viszont számomra már a bemelegítésnél kiderült, hogy a szerdai húzódást hiába pihentettem ezért inkább kiegészítettem Attilát a drukkerek táborában és ezúttal statisztikát is készítettünk.
A 6 srácnak nagy köszönet jár, hogy kiálltak egy tuti vesztes meccsre és hatalmas tisztelet amiért végig küzdötték a 40 percet úgy, hogy egy pillanatra sem álltak meg és nem is fordultak egymás ellen pedig az kintről is jól látszott, hogy nagyon fárasztó dolguk volt amit az ellenfél mellett a játékvezetők is megnehezítettek. Úgy volt a TF-nek összesen 9 faultja, hogy közben Ádámot folyamatosan ütötték, Peti mindkét kezét (tisztán, fault nélkül) véresre szántották és a többieket is osztották rendesen. Nem vádolom semmivel az ellenfelet, nem voltak alattomosak, de a játékvezetők rengeteg dolgot elnéztek nekik amiket nekünk nem. Robi nem is bírta ezt a megterhelést és (Árpi szokásos, de ezúttal rövid reklamációsorozata mellett) Ő volt az aki leginkább kifakadt a játékvezetés ellen, majd 10 másdoperccel a vége előtt ki is pontozódott.
Nagyon sok hibánk volt persze, de mellette akadt vagy egy tucat szép (több passzos) támadásunk (ami nem mindig vezetett ponthoz) és a 14 szerzett labda némelyike is elég látványos volt.
A statisztikában engem leginkább az lepett meg, hogy Peti csak 3 dobásig jutott. A többiek számait nagyjából eltaláltam volna. A statisztika nem teljes, az első 5 percből kimaradtak a lepattanók, szerzett labdák, néhány sikertelen kísérlet és a gólpasszok, bár itt összesen 2 kosarunk volt. A többiben is lehet minimális eltérés, de elég jól tükrözi a valóságot, Attilával ketten csináltuk. (Az ellenfél faultjai közül csak 8-nál írtam fel, hogy ki "szerezte", de volt mégegy valahol.)
Itt van a stat.
2013/01/27
2013/01/22
Dragon King - Budai XI. Old Boys
2013.január 20. - Tejút u. 2.
játékvezetők: Gaál István, Réger Zsolt
Orbán Péter: 12 (0/1)
Bori István: 11/9
Kocsis Ádám: 10 (0/1)
Jakab Árpád: 6
Bódi Róbert: 4
Németh András: 4
Solymosi Péter: 4
Perczel Péter: 2 (0/2)
Bauer Attila: 0
végeredmény: 73-53
negyedek: 16-14; 14-8; 24-15; 19-16
Most találkoztunk először az ellenfelünkkel akik az előre beharangoztott 12 játékos helyett csak 6-an jöttek el ami bíztató volt, különösen, hogy nálunk Ádám és Perczel Peti is pályára lépett. Sajnos volt náluk 2 játékos aki az emberfogáson és a zónán is simán átment vagy jól dobta az üres tempókat és egy nem túl hatalmas center aki fájós lába ellenére is jól kihasználta a testét palánk alatt. Ők hárman dobtak nekünk 64 pontot amin el is ment a meccs. Támadásban is voltak hibáink, de ez a meccs elsősorban a védekezésen úszott el és itt véletlenül sem szeretném azokat hibáztatni akik az ellenfél pontdobóit fogták, hisz még így is ők voltak a legjobb választások, nekünk többieknek pedig nem sok dolgunk volt hátul.
Ádám és Perczel Peti nagy segítség lesz a csapatban. Mindketten szeretnek hajtani és elég sok labdát tudnak szerezni, ráadásul Ádámban simán benne van néhány 20+ pontos meccs, ha ügyesen "használjuk" a palánk alatt. Orbán Petinek lerobban a kocsija ezért késve érekezett, de utána támadásban elég hatékony volt. Solymosi Petivel kb. 4-et dobtunk rá fejenként aminek a fele bement, de néhány passz mellett nem mutattunk igazán kiemelkedő játékot azalatt a negyedóra alatt amit a pályán töltöttünk. Árpi sajnos csak az utolsó percekben kezdte termelni a pontokat. Attila valamikor a második negyed elején megsérült. Valami meghúzódott a térdében és még nem tudjuk mi lesz a vége, de egyenlőre legalább 1 hetet ki kell hagynia.

Cimkék:
BauerA,
BódiR,
BoriI,
Dragon King,
Gaál István,
JakabÁ,
KocsisÁ,
NémethA,
OrbánP,
PerczelP,
Réger Zsolt,
SolymosiP,
Tejút u.,
vereség
2013/01/15
Budai XI. Old Boys - Supeheroes
2013. január 12. - Kiss János altábornagy utca 42.
játékvezetők: Hegedűs Roland, Nepp László
Bori István: 12/6 (0/1)
Németh András: 11/6 (3/4)
Orbán Péter: 11 (3/4)
Bauer Attila: 10 (2/2)
Bódi Róbet: 9/3
Jakab Árpád: 7 (1/1)
Solymosi Péter: 7 (1/2)
Kohári Zsolt: 0
végeredmény: 67-53
negyedek: 17-10; 8-8; 24-13; 18-22
Hoztuk a kötelező győzelmet a bajnokság leggyengébb csapata ellen. Semmi rosszat nem mondhatok az ellenfélről, igazi poén csapat, de ha csak egy közepesen jó formát hozunk akkor meg lett volna a 30+ különbség a mostani 14 helyett. Senki sem volt igazán jó formában nálunk. Mindenkinek volt 1-2 jó perce, kicsit több gyenge időszaka a többi pedig ezen a meccsen elfogadható, de más ellenfél esetén elég végzetes lett volna. Túl sok pontot kaptunk és túl keveset dobtunk, de azért a győzelem nem volt veszélyben.
Egyedül Attila játszott 30 perc fölött, a többiek nagyjából 20-25 percet voltak pályán. Attila akárcsak múlthéten kimagaslott a lepattanók begyűjtésében és a sapkák kiosztásában, de egyszer nagyon szerencsétlenül esett és hatalmasat csattant a feje a padlón. Szerencsére nem lett semmi baja. Lepattanókban amúgy nem voltunk valami jók. Tucatnyit szedett az ellenfél a mi térfelünkön ami csak részben volt "köszönhető" az össze-vissza kipattanó dobásaiknak, részben pedig a mi álmos játékunknak. A büntetőket viszont jól dobtuk. (10/14)
Árpi és Solymosi Peti az utolsó negyedben valamin összekaptak ami után Peti leült, Árpi pedig felpörgött és itt dobott 5 pontot meg kiosztott 1 vagy 2 gólpasszt. Ha Józsi lennék azt írnám, hogy a 24 percet amit pályán töltöttem Pistuval azt megnyertük 22 ponttal a többi 16-ot meg elvesztettük 8-cal, de ilyen eszembe se jut. :)
Ja és majdem elfelejtettem: Végre van Solymosi Petinek is győztes meccse!!! (Most már nehéz lesz ráfogni a vereségeket. :)
Nem volt komoly meccs, de azért jólesett a győzelem.

győzelem,
Hegedűs Roland,
JakabÁ,
Kiss János a. u. 42.,
KoháriZs,
NémethA,
Nepp László,
OrbánP,
SolymosiP,
Superheroes
2013/01/08
Szent Pál Akadémia - Budai XI. Old Boys
2013. január 06. - Gyömrői út 71/A
játékvezetők: Győrki Imre, Nagy László
Bódi Róbert: 18/9 (1/1)
Németh András: 11/3 (2/2)
Bori István: 10/6
Orbán Péter: 10
Bauer Attila: 6
Szőke Szabolcs: 6
Kohári Zsolt: 4
Jakab Árpád: 2
végeredmény: 54-67
negyedek: 11-7; 12-22; 10-18; 21-20
Ez a meccs egyértelműen Robié volt. Az első percben lőtt hármasától kezdve végig magabiztosan és jól játszott. Nem volt eladott labda, lépés, még egy szemernyi bizonytalanság sem. Ha 3 perccel a vége előtt nem ajánlja fel, hogy lejön akkor simán 20 pont fölött lett volna.
Az első 9 percben összesen az a 3 pontunk volt amit még Robi szerzett az elején, de valahogy biztosnak éreztem a győzelmet. Itt még senki sem talált be, de azért túl sok pontot sem kaptunk és még az elmúlt hónapok mérlegének ellenére sem tűnt valószínűnek a vereség. Ugyan sokáig nem ment kintről a dobás és a kevés betörésünknél is kaptunk rendesen a lelkes ellenféltől, de biztosnak tűnt, hogy át fogjuk törni a jeget. Pistuval mindkettőnknek a közepes játék mellett volt 3 erős perce ami a második negyed utolsó végére esett és itt dobtunk 21 pontunkból 13-at amivel a 3 pontos hátrányt 6 pontos előnyre fordítottuk. A szünetben azt jósoltam, hogy ha megdobjuk a 60 pontot akkor simán nyerünk, de ha alatta maradunk akkor bármi lehet. Szerencsére a 3. negyed is jól sikerült, itt dobta pontjai nagy részét Attila és Szabi illetve Robi is bepakolt 8-at. Az utolsó negyedben pedig Peti 8 pontja és Zsolt 4 pontja következett ami a többiek 1-1 kosara mellett bebiztosította a győzelmet. Az utolsó 2 percet elkönnyelműsködtük (főleg én) így a 18 pontos előnyből csak 13 maradt a végére.
Túl sok bizalomra ugyan nem ad okot ez a győzelem, hiszen mégiscsak gyerekek ellen játszottunk, de azért jólesett.

Gyömrői út 71/A,
Győrki Imre,
győzelem,
JakabÁ,
KoháriZs,
Nagy László,
NémethA,
OrbánP,
Szent Pál Akadémia,
SzőkeSz
Subscribe to:
Posts (Atom)