2013/10/27

Nagytétényi Kohász - BXI. Old Boys

2013. október 22. Promontor u. 89.
játékvezetők: Szamay Szabolcs, Kovács Ádám

Solymosi Péter: 21/9
Bori István: 8/6
Németh András: 8/3 (1/2)
Drávucz Attila: 4
Horváth Ádám: 4 (2/2)
Drotár János: 2 (0/2)
Kohári Zsolt: 2

végeredmény: 77-49
negyedek: 21-15; 20-14; 11-17; 25-3
mezőnykosár: 32-20
hármas: 8-6
büntető: 4/9-3/6
fault: 12-10

A kohászoknak volt 2 magasemberük ami pont kettővel több mint nekünk tehát ezen a területen megint hátrányban voltunk. Az elejétől fogva zónáztunk, de elég sokáig tartott mire észrevettük, hogy a körtében álló igencsak nagydarab srácra nem kell rálépnem középről, mert csak beadja mögém az 5-ös játékosuknak (Bánki Tamás) aki simán dobálja a ziccereket. Pontosabban Peti már korábban is mondta, hogy hagyjam csak nekik fentieknek a körtét, de ez csak a második félidőben sikerült.

A harmadik negyedre 12 pontos hátránnyal fordultunk ami nem volt ugyan túl bíztató, de azért egyáltalán nem adtuk fel. A szünetben azt mondtam, hogy ha végre én is betalálok akkor lesz esélyünk és azzal mentünk neki, hogy hozzuk le 10 pont alá aztán meglátjuk. Ez a negyed nagyon jól sikerült. Az 5-ös srácra nagyon figyeltünk hátul Pistuval ami meg is hozta az eredményét (az első félidei 17 pontjával szemben itt összesen 1 kosara volt), illetve végre én is elkezdtem betalálni és így feljöttünk 4 pontra. Sajnos Attila bokája lefordult a második negyedben ezért itt csak a negyed vége felé tudott visszaállni. Ami sokkal nagyobb baj, hogy a 4. játékrész elején újra lefordult a bokája ami most már sokkal fájdalmasabb volt. Ezt a negyedet amúgy sem kezdtük jól, de innen kezdve teljesen szétestünk. Csak Petinek volt 1 mezőnykosara és itt is kaptuk a legtöbb pontot ami miatt a 4 pontos hátrányból megint egy 28 pontos vereség született. Volt összesen 14 jó percünk (az első negyedet is jól kezdtük) 16 rossz (az első negyed vége is elúszott) és 10 közepes. Egyedül Peti hozott végig jó formát ami a pontjain meg is látszik.

A játékvezetők eléggé engedték a lökdösődést amiből mi jöttünk ki rosszul és ami miatt Petivel felváltva elég sokat idegeskedtünk is. (Először ő volt ideges és én nyugtattam, később ez megfordult, majd a végére megint.) Nem mondom, hogy ellenünk fújtak, hiszen engem is duplán kipontozhattak volna a saját palánkunk alatti "munkám" miatt, de az biztos, hogy mi jöttünk ki rosszabbul a lazaságukból.

Az hogy Dávid ott volt és átvállalta az edzői szerepet illetve a cserék intézését nekem hatalmas segítség volt és valószínűleg a többieknek is.

Az ellenfél teljesen színpatikus srácokból állt. Ádámnak volt valami összetűzése egy nála kb. 80 kilóval nehezebb sráccal, de amúgy még ha valaki túlzásba is vitte valamelyik oldalon a keménykedést rögtön utána elnézést kért. Jó lenne, ha ellenük otthon kicsit jobb formát hoznánk, mert lehet esélyünk.

2013/10/13

BXI. Old Boys - Cap City Crew

2013. október 13. Rétköz u. 39.
játékvezetők: Gaál István,  Móricz Krisztián

Bori István: 15/3
Németh András: 10 (4/10)
Drávucz Attila: 6 (0/2)
Horváth Ádám: 5/3
Kohári Zsolt: 0 (0/2)
Szőke Szabolcs: 0

végeredmény: 36-139
negyedek: 6-22; 16-31; 10-39; 4-47
mezőnykosár: 16-64
hármas: 2-2
büntető: 4/14-9/17
fault: 15-19

Eleve 6-an se volt semmi esélyünk, de mivel Szabi kb. a 6. percben lesérült és Ádám 9 perccel a vége előtt kipontozódott, a játékvezetők siettek és nem nagyon sípoltak meg ráadásul időkérésnél és negyedek között szinte szusszanásnyi időt sem hagytak egy hatalmas zakóba rohantunk bele.

Az első félidőben még csak félpályán védekezett a C3 ami szintén nem esett jól, de mire a második felében már lépni is alig bírtunk elhatározták, hogy rekordot döntenek és kijöttek egészpályára. Erre még rájött, hogy az utolsó negyedre 4-en maradtunk. Szabi ugyan hősiesen beállt 1 lábon szökdelni az utolós pár percre de így is nagyon készen voltunk.

A játékvezetőkre nem kéne panaszkodnom, mert vagy 10 technikait kioszthattak volna nekem a szövegelés miatt, de (főleg az első félidőben) nagyon engedték a C3-at csapkodni. Akárhányszor a közelünkbe jöttek keresztül- vagy hátbacsaptak és így nagyon sok labdát szereztek. Igaz hogy sokkal gyorsabbak és ügyesebbek, de hogy kb. minden 10. így megszerzett labdájuknál volt csak sípszó az nem volt túl igazságos. A második félidőben ez már annyira nem számított, hiszen egyrészt borzasztóan elfáradtunk, másrészt emberhátrányban is voltunk ezért simán eladtuk fault nélkül is a labdát. Mivel az ellenfél néhány játékosa tankként rohant a gyűrű felé kétszer is sikerült még jó távol tök simán megállnom előttük. Mindkétszer belémugrottak, de nem volt támadó. A végén nyugodtabban ismét rákérdeztem, hogy mi a támadó és István azt válaszolta, hogy végülis be lehetett volna fújni. Valamikor a 3. vagy 4. negyedben pedig egy zicceremnél simán elkaszáltak és mikor rákérdeztem ott helyben az volt a válasz, hogy "hát ez tényleg fault volt", de akkor már nem fújták be. Végül ebben a játékban jobban jártunk ezzel az ítélettel mert Pistu gyors alapvonali bedobásából lett egy ziccerem, a büntetőket pedig itt már sorban hagytam ki, de akkor sem esett jól.

A C3 persze kihasználta a gyengeségünket és a végén mégjobban letámadtak ami érthető, de amikor kb. 1 perccel a vége előtt 100 pontos vezetésnél még nagynehezen felugrottam a labdáért Pistu passza után, az engem fogó ember pedig a labdával nem is törődve 2 kézzel ellökött a levegőben majd a következő támadásnál simán kitette elém a lábát és a játékvezetők egyik miatt sem szóltak semmit akkor megint dühöngtem egy sort. Félre ne értse valaki: egyáltalán nem volt aljas az ellenfél, csak hajtottak a rekordra és mivel következmények nélkül keménykedhettek néha ők is túllendültek. Én meg teljesen túlidegeskedtem az egész meccset. Remélem nem készült róla fevétel! :)

Azért Atti stat-jának köszönetően a rekord eladott labda és a borzasztó büntetőszázalék mellett találtam valami jót is. Amikor végre eljutottunk dobásig, akkor azt 55%-osan sikerült belőnünk. UPDATE: Annyira fáradt voltam, hogy simán beírtam Pistunak 8/6 mezőnydobást 8/16 helyett és még az sem tűnt fel, hogy 55%-kal dobott a csapat miközben a legjobb dobó is csak 50%-os volt. Azért a 41% sem olyan rosz. Főleg Pistu remekelt ezen a téren. Kár, hogy majdnem kétszerannyi eladott labdánk volt mint dobásunk.

Itt van a stat.

2013/10/07

Nanfu Battery - BXI. Old Boys

2013. október 06. Tejút u. 2.
játékvezetők: Nepp László, Horváth Bors István

Bori István: 8/6 (2/2)
Drotár János: 4 (0/2)
Perczel Péter: 5 (1/2)
Nemcsok Márton: 3 (1/2)
Németh András: 3 (1/2)
Horváth Ádám: 2
Solymosi Péter: 2
Szőke Szabolcs: 2 (0/4)
Drávucz Attila: 0
Kohári Zsolt: 0

végeredmény: 84-29
negyedek: 22-3; 27-5; 24-6; 11-15
mezőnykosár: 34-11
hármas: 5-2
büntető: 11/20-5/14
fault: 9-16

A múltkori gyenge védekezésünket megtartottuk, de sikerült mellé süllyesztenünk a támadást is. Egy viszonylag kényelmes zóna ellen akik leginkább csak a gyűrű közelében zavarták a dobást sikerült összoznunk 20%-ot mezőnyből ráadásul úgy, hogy a támadásaink harmadában még dobásig sem jutottunk a 23 eladott labdánk miatt.

Az hogy az utolsó negyedet megnyertük nem jelent sokat, hisz itt már az ellenfelünk is kiengedett és szinte végig a gyengébb játékosaik játszottak. Az viszont, hogy az első 3 negyedben összesen 5 mezőnykosarat szereztünk mindennél rémisztőbb. A 7 szerzett labda és Perczel Peti 11 lepattanója jó, de ezen kívűl pozitív dolgot nem tudok írni. A dobásaink nagyrésze tiszta volt, az eladott labdák közül pedig szinte egyiket sem az ellenfelünk erőszakolta ki, hanem mi hibáztunk. Ez is mutatja, hogy teljes figyelmetlenség volt a pályán. Össze kell szednünk magunkat különben mi leszünk idén a D liga boxzsákja.

Itt van a stat.

2013/10/03

BXI. Old Boys - Álló Farkasok

2013. szeptember 29. Rétköz u. 39.
játékvezetők: Bozsó Gábor, Szirt Lajos

Bori István: 13/9
Solymosi Péter: 11/3
Drávucz Attila: 8/6
Kocsis Ádám: 8 (0/3)
Németh András: 8/3 (1/1)
Szőke Szabolcs: 6
Kohári Zsolt: 1 (1/6)
Nemcsok Márton: 0

végeredmény: 55-121
negyedek: 14-31; 18-27; 11-32; 12-31
mezőnykosár: 23-52
hármas: 7-1
büntető: 2/10-16/25
fault: 20-10

A támadásunk se volt valami kimagasló ezen a meccsen (valahol 30% körül dobhattunk csapatszinten), de ott legalább volt néhány jó megmozdulás (leginkább amikor passzoltunk egyedi megoldás helyett). A védekezésünk viszont kimondottan pocsék volt, ha lehet egyáltalán védekezésről beszélni. Emberfogással próbálkoztunk végig, de a nagy zakó ellenére úgy érztem zónával se jártunk volna sokkal jobban. Talán egy kicsit lelassíthattuk volna őket, bár ebben sem vagyok biztos. A Farkasok remek dobóformát fogtak ki, nem hiszem, hogy máskor ennyire pontosan lőnének még akkor sem, ha nem áll előttük védő. A 15-ös centerük (Vlajk Ádám) egymaga 53 pontot dobott (ráadásul ő dobta az egyetlen hármasukat). Már az első félidőben sem tudta megfogni sem Ádám sem Marci és szerzett 19 pontot, de mikor a második felében érezte, hogy rekordot dönthet egy csomószor vissza se ment védekezni csak megvárta, hogy hibázzunk és indításból dobott egy sima ziccert. A harmadik negyedben 23 pontja volt és itt volt nekünk is a legnagyobb (bár nem egyetlen) szétesésünk amikor az utolsó 5 percet 5-22-re elbuktuk. Az igazán szomorú viszont hogy ha ez a játékos minden kosara helyett csak a kezünkbe adja a labdát akkor is kikapunk 13 ponttal. Amellett, hogy sokat faultoltunk még rosszul is: 5-ször dobhattak +1-et kosár után.

Tudjuk, hogy a Farkasok messze nem a legerősebb csapat a bajnokságban és hogy ők is így kitömtek minket az nem túl sok reményt ad.

Az amúgy is gyenge védekezés mellett ismét előjött az elhibázott támadások után fejcsóválás visszafutás helyett. Mivel most 3-an ültünk a kispadon és amúgy is valamiért végig fel voltam pörögve 6 és fél perccel a vége előtt időt kértem és azt mondtam a pályán levőknek, hogy nyilván fáradtak és nem kell rohanni visszafele, de aki el se indul azt azonnal lecserélem függetlenül attól, hogy előtte hogyan játszott. Érdekes módon ezután több mint 4 percig kellett várnom, hogy Ádámot rajtakapjam és le tudjam cserélni. Lehet hogy legközelebb végig így lesz amikor ülök.