2015/12/29

Párkány Street - BXI.Old Boys

2015.december 20. - Budapest, Erzsébet u. 31.
játékvezetők: Balog György, Schäffer Béla

Bódi Róbert: 14/6
Szántó Balázs: 11/3 (0/2)
Bori István: 8
Kovács Gábor: 7/3
Kohári Zsolt: 2
PlajerTibor: 0

végeredmény: 76:42
negyedek: 20-9,17-9,13-10,26-14

Robi összefoglalója:
Már több mint egy hete volt ez a meccs, úgyhogy nem sok mindenre emlékszem.
Eredetileg úgy volt, hogy 5-en leszünk, de Pistu is el tudott jönni, így volt cserénk.
Az ellenfél a veretlen Párkány Street volt, akiket már jól ismerünk, ők 8-an jöttek el a 12.00-kor (!) kezdődő meccsre.
Az első félidőben a védekezésünk nem volt túl rózsás, a klasszikus 2-3 zónánkba betörésekből és leosztásokból szerezték pontjaikat. A harmadik negyedre feljavult a védekezésünk egy egész jó szakaszunk volt, de az erő a utolsó negyed 4 percére teljesen elfogyott itt már jöttek a leindítások és itt 4 perc alatt 16 pontot kaptunk!!
Nem kaptunk ki túl nagy különbséggel, de szerintem ha az eladott labdáink számát (25-30!) lecsökkentenénk legalább 10-el akkor jobb eredmények születnének.

BUÉK!

2015/12/27

BXI. Old Boys - Szentendrei Kinizsi

2015. december 13. - Rétköz u. 39.
játékvezetők: Forintos József, Bujtor Péter

Bori István: 12/12
Kovács Gábor: 11 (1/2)
Bauer Attila: 8 (0/3)
Bódi Róbert: 6
Kohári Zsolt: 2
Plajer Tibor: 2
Szántó Balázs: 2
Szabó Olivér: 0 (0/2)
Weisz Géza: 0
statisztika

végeredmény: 43-72
negyedek: 15-16; 6-23; 12-14; 10-19
mezőnykosár: 19-30
hármas: 4-2
büntető: 1/7-8/13
fault: 12-9

Mivel a szentendrei csapat veretlenül vezette a bajnokságot elég nagy vereségnek néztünk elébe. Ráadásul 11-en voltak, bár ezúttal mi is egész szép számban össejöttünk. Annyira, hogy mivel nekem előző nap nem volt rendben a hátam inkább átengedtem a többieknek a játékot és az időmérés mellett statisztikát írtam. Ehhez képest meglepően jól kezdtünk és 3 perc után 9-0-ra vezettünk. Ezután már helyre állt a rend és dominált az erősebb csapat, de azért a kevés pontunk ellenére sem maradtunk szégyenben. Igaz hogy a Kinzsi nem erőltette túl magát, de azért magunkhoz képest egész jó védekezést hoztunk. Közben volt egy kis összezörrenés a játékidőt és a vállalt dobások számát illetően, de a statisztikából látszik, hogy a pályán töltött időt viszonylag igazságosan sikerült beosztani. Gábor és Attila teljesen jogosan játszottak többet, Olivér csak az utolsó negyedre futott be, talán egyedül Géza járt rosszul a sok játékos miatt.

Részletekre már nem emlékszem, de egész jó meccs volt. Kár a rengeteg eladott labdáért. Konkrétan támadásaink kb. harmadában dobásig se jutottunk, pedig az első negyedben összesen 2 volt. A 19 mezőnykosárra jutó 14 gólpassz viszont nagyon szép és a 22 szerzett labda is jól mutat.

A statisztikából sokminden látszik. Jó lenne máskor is írni.

E5vös Ngrk - BXI. Old Boys

2015. december 06. - Erzsébet u. 31.
játékvezetők: Móricz Krisztián, Bognár Domokos

Bori István: 17/15
Bódi Róbert: 12/3 (1/1)
Kovács Gábor: 10
Bauer Attila: 8
Németh András: 7/3
Kohári Zsolt: 0 (0/2)
Plajer Tibor: 0

végeredmény: 66-54
negyedek: 23-17; 17-16; 17-17; 9-4
mezőnykosár: 30-23
hármas: 3-7
büntető: 3/8-1/3
fault: 2-11

3 hete volt ez a meccs és már nem emlékszem a részletekre, de az biztos, hogy lett volna esélyünk akár a győzelemre is. Mint a pontokból látszik Pistu elég jól elkapta 2. negyedben és a harmadik elején a hármasokat és itt be is vágott 5-öt. Kb a félidő után Tibi javaslatára átálltunk 2-2-es zónára és Gábor kiment a 13-as srácra aki addigra már 14 pontnál járt, de Gáborral a nyakán már nem szerzett pontot. Ez persze nagyon fárasztó volt Gábornak, de legközelebb hasznos lehet rögtön valahogy így kezdeni.

Az utolsó negyedre 7 pontos hátránnyal fordultunk, de eddigre sajnos nagyon elfáradtunk és összesen 2 kosarunk született. Nem tudom milyen formában volt a hazai csapat és kik hiányoztak tőlük, de abban egyetértés volt az öltözőben, hogy ez egy elég jó meccs volt és legközelebb van esélyünk ellenük.