2009/12/19

Újbuda TC Old Boys - P.B.O. Trippers

A meccs elmaradt, mert nem jelent meg az ellenfél. Először egy dühös bejegyzést akartam írni, de ma este eljutott hozzám ez a levél:

Tisztelt Újbuda TC Old Boys, Versenybiróság

Elnézést, hogy ilyen későn jelentkezek ezzel a levéllel, de csak most lett számunkra nyilvánvaló, hogy a mai napra (12.19) 15:30-ra kiírt mérkőzésre nem tudunk 5 játékost kiállítani. Indoklásképp megemlíteném, hogy ebben nagy szerepe van annak ténynek, hogy a mai nap sok cégnál munkanap, de emellett egyéb problémák is közrejátszottak abban, hogy nem tudunk kiállni. Mivel ilyen későn tudtunk csak szólni, természetesen vállaljuk a ki nem állásból származó anyagi, és pontszámbeli büntetést.

Telefonon beszéltem Cziffra Mihállyal, aki megkért hogy ííjak erről a szövetségnek egy levelet hogy nyoma legyen.

Németh Andrást az Újbuda TC részéről, illetve Szlota Tibort nem tudtuk elérni telefonon, hogy értesítsük a mérkőzés elmaradásáról.

Üdvözlettel
Göncz Péter


Így már mindjárt más. Meg is néztem és láttam, hogy Duda a régi számomat adta meg. Mivel azonban semmi kedvem közszemlére tenni a telefonszámomat (és erről nem is kérdezett meg senki) ezen nem is fogok változtatni. Inkább megkérem Józsit, hogy az ő számára javítsák ki az elérhetőségemet.

2009/12/14

EGIS Drink Team - Újbuda TC Old Boys

2009.12.12. - 1041. Erzsébet u. 31.
bírók: Schäffer Béla, Bölcsföldi István

Kővári Attila: 26/3 (7/12)
Bori István: 14/12
Németh András: 6/6
Szujó Balázs: 4
Bódi Róbert: 2
Kohári Zsolt: -
Nemcsok Márton: -

végeredmény: 102-52
negyedek: 27-12; 23-16; 22-10; 30-14

Röviden összfoglalva a meccset: az ellenfél centere dobott 71 pontot.

Kicsit bővebben: A múltkori meccsból kiindulva az volt a terv, hogy félpályától letámadjuk őket, mert ez az a csapat akiknek még nálunk is rosszabb a kondijuk. Noha már az elején is dobálta a center a sima ziccereket (nem befutott, csak beállt a gyűrű alá és megkapta a labdát) itt még 2-3 próbálkozás kellett neki, mert nehezen talált be. Kár, hogy (mivel sokkal magasabb és testesebb volt mint tőlünk bárki) próbálkozhatott volna egyetlen ziccerrel egy egész negyed alatt, ha úgy alakul. Közben az ellenfél többi játékosán láttam, hogy egyre jobban liheg és nem is nagyon dobnak kosarakat ami azt jelenti, hogy a múltkori felállásuk ellen jó is lett volna ez a védekezés. Sajnos a nagy emberükhöz viszont sorban el tudták juttatni a labdát ami rengeteg pontot jelentett nekik. Ráadásul a pontzsákuk a kezdeti ügyetlenkedés után belelendült és középtávolról is betalált sokszor. Annyi faultot ütöttünk rajta mint máskor 2 csapaton, de ez nem zavarta meg. Attila szerint más lett volna, ha Dani is ott van, de én úgy érzem, hogy ő még nálam is hamarobb kipontozódott volna.

Amellett, hogy a védelmünk nem ért semmit (ez akkor sem változott amikor zónára váltottunk) a támadásunk is teljesen véletlenszerű volt. Ugyan az elején megbeszéltük, hogy melyik az a 2-3 játék amivel próbálkozni fogunk, de valahogy abból sem lett semmi. Attila összeszedett 26 pontot ami szép, de ez az ő egyéni játéka miatt volt és nem azért, mert rájátszottunk volna figurákat.

Így utólag visszagondolva talán kezdhettünk volna valamit ezzel az emberrel is, ha ott van mondjuk Dani is és felváltva 4-en próbáljuk kitolni a trapézból, mert azzal együtt, hogy rutinosan odébb is pakolt minket lepattanózás közben a másik kezével, talán nem volt annyira lendületes, hogy ilyen sok pontja legyen folyamatos nyomás alatt.

Azzal együtt, hogy Robi szerint élete legrosszabb meccse volt és hogy Attila a 3. negyed végét a kispadról nézve azt mondta "vissza sem akarok menni" nem estek szét olyan nagyon az emberek és próbálkoztak a végéig legalább apró sikereket elérni (Attila kiharcolt a végén egy halom büntetőt, Balázs pedig 1-szer elütötte a center elől a labdát majd Mutombo módjára lengette az ujját ami elég vicces volt mivel a fickó már 60 pont fölött járt :)

2009/12/09

Szent Pál Akadémia B - Újbuda TC Old Boys

2009.12.06. - 1106 Budapest, Maglódi út 4.
bírók: Bagi Károly, Budai István

Simon István: 29/9 (4/4)
Bori István: 12/12
Soos Dániel: 10 (2/4)
Németh András: 9/6 (1/2)
Bódi Róbert: 6
Keskeny Tamás: 3/3
Balogh Attila: 2
Kohári Zsolt: -

végeredmény: 59-71
negyedek: 10-17; 14-15; 19-20; 16-19

Elejétől fogva biztos voltam a győzelemben, mert nem hittem hogy tudunk olyan rosszul játszani, hogy kikapjunk ettől a nagyon színpatikus, de gyenge csapattól. Igaz Dani kicsit megijesztett amikor közölte, hogy múlthéten a második helyen álló Yellow Sun fölé kerekedett a Szent Pál.

Az első negyed elég simán indult, bár nagyon sok hármast kihagytunk. Ők is hamar észrevették (vagy már eleve tudták), hogy szeretünk kintről dobálni ezért hamar feljöttek hárman is védekezni. Ekkor sem kezdünk eléggé befelé játszani ami azért is hiba volt, mert a hamar beütött faultjaik miatt sokkal több büntetőt dobhattunk volna, és azért is, mert Dani és Robi egyre kedvetlenebb lett a labda hiányától. Ezzel együtt szépen kezdtünk elhúzni az első negyedben.

A második 10 percben hol ők dobtak 3 kosarat egymás után hol pedig mi és így maradt a különbség. Ha jól emlékszem itt kezdődtek István lefutásai (többnyire Dani indításából) amik folytatódtak a 2. félidőben is és amiből szerintem legalább 10 pontot szerzett.

A 3. negyed rosszul indult és majdnem kiegyenlítettek amikor összeszedtük magunkat kicsit, hogy ezt a részt is hozzuk 1 pottal. Végül a negyedikben sikerült még párszor betalálni kintről aminek köszönhetően 15 pontra növeltük az előnyünket és még az is belefért, hogy a végén kicsit kiengedjünk.

Védekezésünk nem volt és így az egyik magasabb srác 25 pontot dobott. Nem akarok semmi bántót mondani, de egy közepes védekezéssel (vagy legalább palánk aloli kizárással) szerintem simán 10 pont körül maradt volna ő is. A támadásunk sem volt valami rendezett, szerecse, hogy nekik sem volt védelmünk. Ezzel a játékkal is kikaptunk volna bármelyik másik csapattól akikkel eddig találkoztunk. Istvánnak elég jól ment a támadás, a többieknek nem annyira, védekezésben meg sajnos a szokásosat hoztuk. Szombaton az Egis ellen játszunk ahol jól jöhetnek ugyanezek a leindulások, de a játék többi részét jobban meg kell hajtanunk, hogy kifárasszuk őket. Utána pedig megint jönnek az erősebb ellenfelek.

2009/12/04

Újbuda TC Old Boys - Szentendrei KSE

2009.11.28. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Lázár Zs. György, Andréko Zoltán

Kővári Attila: 20 (2/6)
Simon István: 18/12 (2/4)
Bori István: 13/6 (3/3)
Bódi Róbert: 4 (0/2)
Szujó Balázs: 3 (1/2)
Nemcsok Márton: 2
Balogh Attila Jenő: -
Horváth Czinger Attila: -
Kapodisztriász Dimitrisz: -
Kohári Zsolt: -

végeredmény: 60-87
negyedek: 19-14; 18-26; 12-30; 11-17

Bódi Robi összfoglalója:
Szép számmal összejöttünk a meccsre, kereken 10-en voltunk András nélkül, ezért Pistu volt a csapatkapitány. Nagyon jól kezdtük a meccset, szerintem meg is lepődött az ellenfél. J Jól járt a labda, mentek az elzárások, gyűltek a pontok és a festéket egészen jól védtük, 19:14-re hoztuk az első negyedet. Aztán elkezdtünk cserélgetni és lassan az ellenfél magára talált. Egyszercsak a zónájukból emberfogás, majd egészpályás letámadás lett. Na ekkor lett végünk! Képtelenek voltunk sokszor át- ill. felhozni a labdát. Lecsapdáztak minket és eladtuk a labdát, ebből pedig gyors ziccereket dobtak, legalább 15-20 pontot így kaptunk csak a 3. negyedben! A 4. negyedben próbáltuk faragni a hátrányt, de sokszor túl hamar vállaltuk a dobásokat, türelmetlenek lettünk, ezért nem kerültünk közelebb hozzájuk!

Ezzel a meccsel véget is ért az első sorozat az idényben, jöhetnek a visszavágók!

Hajrá Old Boys!

Robi

2009/11/23

Budafok Triptipp.hu/B - Újbuda TC Old Boys

2009.11.21.- 1223 Budapest, Rákóczi u. 16.
bírók: Jakab László, Bagi Károly

Soos Dániel: 10
Bódi Róbert: 8
Bori István: 8/6
Szujó Balázs: 8
Németh András: 6 (0/2)
Kapodisztriász Dimitrisz: 4 (0/2)
Kohári Zsolt: 0

végeredmény: 77-44
negyedek: 19-14; 13-6; 22-10; 23-14

Ismét egy veretlen csapattal játszottunk akik már ránézésre is sokkal erősebbnek, szervezetebbnek és lendületesebbnek tüntek nálunk. Ennek ellenére 12-13 percig nagyon jól tartottuk magunkat így a 2. negyed elején csak 1 pont volt a hátrányunk. Az elején nagyon jól megjátszottuk párszor az alapvonali átfutást amiből Pistunak 2 tiszta hármasa született. Igaz, hogy utána már jobban figyeltek rá, de ha lesz 3-4 ilyen játékunk akkor azokat variálva 20 pontot simán összehozhatunk meccsenként. (A végefelé amikor visszaálltak egy kényelmes zónára akkor a malmot is megcsináltuk amiből szintén sima kosárat dobott Robi.)

Sajnos a 2. negyed 3. percétől mi már nem dobtunk több kosarat viszont kaptunk 10 pontot amire a következő 2 negyedben is rápakoltak még 10-10-et így alakult ki a 33 pontos különbség a végére. Én úgy láttam, hogy 2 dolog miatt nem tudtuk 10 pont környékén tartani őket. Az egyik, hogy kihagytuk a dobásokat pedig többnyire szép tiszta dobóhelyzeteket teremtettünk és nem szenvedtünk annyit mint néha a korábbi meccseken. A másik probléma az volt, hogy nem nagyon mentünk vissza védekezni amiből sima ziccereket dobhatott az ellenfél illetve a védőpattanókért se igazán küzdöttünk. Igaz, hogy nagyobbak voltak, de a sok támadópattanójukban az is benne volt, hogy mi nem küzdöttünk igazán és sokszor elmoziztuk a védekezést.

Balázs szerintem megint jól játszott viszont azon meglepődtem, hogy Robinak csak 8 pontja volt. Pistu is sajnos beragadt a jó kezdés után és mi többiek se tettünk hozzá a pontokhoz így annak ellenére, hogy szerintem a támadással nem volt nagy baj nagyon kevés pontot dobtunk.

Az ellenfél egyébként nagyon színpatikus volt. Nem volt semmi arcoskodás vagy durvulás csak egy jó kis játék amiben ők nyertek.

2009/11/22

Újbuda TC Old Boys - Yellow Sun

2009. 11. 14. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Réger Zsolt, Iski Zsolt

Simon István: 24/15 (1/2)
Bódi Róbert: 12/6
Kővári Attila: 12
Soos Dániel: 12
Nemcsok Márton: 5 (1/4)
Balogh Attila Jenő: 2
Szujó Balázs: 1 (1/2)
Kohári Zsolt: -

végeredmény: 68-79
negyedek: 13-20; 23-24; 16-20; 16-15

Akivel beszéltem a meccs után mindenki azt mondta, hogy a vereség ellenére ez volt idén a legjobb meccsünk a legjobb játékkal.

Bódi Robi összfoglalója:
András és István sem tudott eljönni a szombati meccsre, de 8-an csak összejöttünk. Attila (Kővári) vezérletével kezdtük a meccset. Meglepően jól indítottunk, a 6.percben még 13-6-ra mentünk, aztán jött az ellenfél 14:0-s rohanása! Nagyon kapkodósra vettük a játékot, sok olyan támadás volt, amely egy passz utáni dobással végződött, sajnos pont nélkül. A 2. negyed elején folytatódott a Yellow Sun futása, elhúztak 29:13-ra, de egyszer csak beindultunk. István 16 pontot (ebből 4 triplát!) dobott ebben a negyedben, nagy volt! A félidőben 8 pont volt közte, ekkor valahogy úgy éreztem, ha így játszunk tovább akár fordíthatunk is! Nem volt rossz a folytatás, a festéket egész jól védtük, de támadásban sokszor türelmetlenek voltunk. Amit szerintem többször érdemes lett volna megjátszanunk az az ún. „inside-outside” játék, mivel a betörések után a zónájuk annyira betömörült a festékbe, hogy fent a hármasnál volt, hogy 2 üres emberünk is maradt tisztán!

A 3. negyed végén már 12-vel mentek, de nem adtuk fel! Küzdöttünk, hajtottunk és 75:56-os állásnál csináltunk egy 11:0-s futást! Azért ez már teljesítmény J Ez is azt bizonyítja, hogy aznap odatettük magunkat.

Összességében jó játék volt!

A jövőben amire szerintem érdemes lenne odafigyelnünk az, hogy sokkal türelmesebben vezessük a támadásokat, segítsük a labdás embert a labdafelhozatalban, próbáljuk meg többet az elzárás leválás játékból adódó helyzeteket kihasználni és játszunk fegyelmezettebben!

Kővári Attila összefoglalója:
pozitívumok:
- szerintem a festéket egész jól védtük csapat szinten, egyértelmű hogy csak a triplák maradtak nekik.
- bebizonyosodott hogy a labda felé kell zárni és lettek is dobóhelyzetek
- lepattanózás

negatívumok
- sok triplát szortunk rá egy passz után
- többet lehetett volna visszajátszani betörés után( erre még gyúrunk;)
- lépések, már kevesebb de még mindig...
- türelmesebb támadójáték kell (kb mint az ellenfélé)
- bírók és mi...
- segítsük a labdafelhozót mindig hogy ne adja el, ebben ma mindenképp Robi volt a best;)

Összességében jól működött a labdásra zárás betörés leosztás, főleg hogy nem nagyon gyakoroltuk, de van benne ráció.
Többet kell edzésen csinálni az elzárás leválásokat és az abból adódó játékhelyzetek mind2 irányba,(off, def)

2009/11/17

Zuglói Öreg Sasok - Újbuda TC Old Boys

2009.11.07. - 1149 Budapest, Egressy út 71.
bírók: Sütő Attila Vince, Somlai György

Kővári Attila: 18 (2/4)
Simon István: 14/6 (0/3)
Bori István: 7/3
Soos Dániel: 5/3
Kohári Zsolt: 4/3 (1/4)
Nemcsok Márton: 4
Szujó Balázs: 4
Bódi Róbert: 2
Horváth Czingler Attila: 2
Kapodisztriász Dimitrisz: 2
Balogh Attila: -

végeredmény: 117-62
negyedek: 27-6; 30-21; 36-11; 24-24

Pistu összefoglalója:
A meccsre összességében 11-en érkeztünk úgy, hogy Keskeny Tomi is bejelentkezett még, de inkább javasoltam neki, hogy pihenjen a sérülésével egy kicsit tovább, hogy a jövő héten teljes értékű harcos lehessen. Czingi csak a félidőre érkezett meg, de feldúltan a dugótól, amibe került, úgyhogy egyből bevethető volt. Balogh Attila hősiesen felvállalta a jegyzőkönyvírást, amiért hálás köszönet, én pedig nyakamba vettem az edzői (cserélési) terheket.
A kezdőcsapat sajnos hamar szembesült az ellen erényeivel: magasak, erősek fürgék és elszántak voltak. Emberfogásukban vergődtünk, zónavédekezésünk pedig csak ideig óráig működött (kb. 3-4 perc), utána kintről és bentről is megszórtak bennünket. Így elég hamar elkezdődhetett a szerintem a csapat összes tagjának elég játékidőt biztosító rotáció. Innentől fogva egy-két szép akció, gól, illetve védekezés jelentette a meccs jó oldalát számunkra. Miután most kívülről nézhettem végig kb. 3 negyedet, jól láthatóak voltak a védekezés hibái (pl. a zónában egy-egy helyen leragadó emberek, a zóna nem tolódik stb.) és a támadások esetlegessége (üres zárások nem mentek). Ezeken kell javítanunk.
Tömören összefoglalva a meccset: nagy verést kaptunk, de tanulni kell belőle.



2009/11/01

Újbuda TC Old Boys - Újbuda TC Young Boys

2009.10.31. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.

bírók: Tarnai Gyula Csaba, Vághy Tamás


Kővári Attila: 14/3 (1/1)

Keskeny Tamás: 7/6 (1/1)

Szujó Balázs: 6

Soos Dániel: 6 (0/1)

Bauer Attila: 2

Németh András: 4

Bódi Róbert: 5 (1/2)

Balogh Attila: -

Kohári Zsolt: -


végeredmény: 44-50

negyedek: 10-12; 7-11; 8-13; 19-14


Azt a meccs előtt tudtam már, hogy nehéz dolgunk lesz a Young Boys-szal, főleg hogy Istvánaink nem tudtak eljönni ezen a napon. Meglepetésünkre a fiatalok csak 6-an jöttek el és hiányzott a legponterősebb játékosuk is. Így hatalmas lehetőséget kaptunk, amit sajnos nem tudtunk kihasználni. Kővári Attilával meg is egyeztünk a végén, hogy az eddigi legrosszabb formánkat hoztuk csapatszinten. Mivel az ellenfél nem volt se gyorsabb, se erősebb, se ügyesebb nálunk ezért biztos vagyok benne, hogy ha csak közepes formát hozunk akkor is simán nyerünk, jó játékkal pedig most lehetne egy nagyarányú győzelmünk.

Még a 3. negyedben is biztos voltam benne, hogy nem lesz gond, mert előbb utóbb csak elkezdünk kosarakat dobni, de ez nem így történt. Véletlenül sem szeretném leszólni az ellenfelünket, hiszen hajtottak és az ő örökmozgó védekezésüknek is nagy része volt abban, hogy nem dobtunk pontokat, de ezzel együtt úgy gondolom, hogy ha nem játszunk ennyire a saját képességeink alatt és ők ugyanolyanok mint voltak, akkor nagyon sima győzelmünk lehetett volna. Ezúttal jóval többet tartottam magam pályán mint szoktam ami mint utólag kiderült hiba volt, de tényleg úgy éreztem, hogy most már nem fogok többet hibázni és mindjárt megfordítjuk a mérkőzést. Sajnos nem csak nekem nem ment, hanem Attila (Kővári) is nagyon gyengén teljesített önmagához képest és az első negyed kivételével Danit is formán kívülinek láttam.

A 2. negyedben cseréltünk először és sajnos a csereként kezdő játékosainkon sem láttam, hogy fordítani tudnának. Ezért is volt az, hogy többen is csak keveset játszottak. Remélem senki nem bántódott meg ezen. Akkor ezt láttam a legjobb megoldásnak és utólag visszagondolva sem érzem nagyon máshogy, de mivel nem sikerült átbillennünk a bénázásból a jó játékba most már biztos többet ülnék és hagynám próbálkozni a többieket.

Ahogy Dani is mondta keveset dobtunk rá a rengeteg eladott labdánk miatt. Csak nekem volt 6-7 eladott labdám csapatszinten pedig legalább 20. Sajnálom, hogy kihagytuk ezt a lehetőséget a fiataloknak pedig gratulálok, hiszen ők végig hajtottak aminek is köszönhetik a győlelmüket. Tényleg nem akarom őket megbántani, de ezt a meccset most mi vesztettük el. A visszavágóra pedig valószínűleg már sokkal erősebb összeállításban jönnek el.

Még valami: Tamás már kb. a 3. negyedtől mondta, hogy át kéne állni emberfogásra, amit nem tartottam jó ötletnek, hiszen nem kaptunk sok pontot és nem a védekezésünkkel volt baj. Úgy éreztem, hogy ha váltunk akkor csak magunkat fárasztjuk le és több helyet adunk a támadásaiknak. Végül az utolsó 1-2 percben megpróbálkoztunk az emberfogással és ezt a rész meg is nyertük 4 ponttal. Talán arra jó lett volna, hogy kizökkentsen minket a betokosodott támadásunkból. Balázs például ebben a pár percben dobott 3 kosarat és olyan elszántsággal játszott amit én még nem is láttam tőle. Balázs mondta, hogy biztos megint Bauer Attilának írák be a pontjait. Megnyugtathatom, mert nem ez történt, hanem az összes kosara Balogh Attilához került, aki nem is játszott a 2. félidőben. :) Jó lenne már megoldani ezt a mez dolgot.


2009/10/19

Angyalföldi DSE - Újbuda TC Old Boys

2009.10.17. - Kárpát u. 49-53.
bírók: Szabó Attila, Tarnai Gyula Csaba

Kővári Attila: 16 (2/6)
Simon István: 16/12 (0/1)
Bori István: 10/6
Bódi Róbert: 4
Kohári Zsolt: 2
Kapodisztriász Dimitrisz: -
Nemcsok Márton: -
Németh András: -
Szujó Balázs: -

végeredmény: 106-48
negyedek: 29-9; 29-14; 26-10; 22-15

Hatalmas különbség volt a 2 csapat között és ez elejétől a végéig. Talán az egyetlen pozitívum amit el lehet mondani rólunk, hogy nem estünk szét és a hatalmas különbség ellenére a végéig próbáltunk összehozni valami szépítést. Az is igaz, hogy megint egy gyenge napot fogtunk ki, de azt hiszem, ettől a csapattól még akkor is kaptunk volna 15-20 pontot, ha nekünk minden beesik ők pedig csak egy gyengébb formával állnak elő.

2009/10/12

P.B.O.Trippers - Újbuda TC Old Boys

2009.10.11. - 1214 Budapest, Tejút u. 2.
bírók: Józsa András Junior, Somlai György

Kővári Attila: 24 (4/8)
Simon István: 24/15 (3/4)
Bori István: 10/6
Németh András: 10/3 (1/3)
Horváth Czinger Attila: 8
Bauer Attila: 6
Kohári Zsolt: 4
Szujó Balázs: -

végeredmény: 68-86
negyedek: 19-22; 17-22; 12-23; 20-19

Robi igazolása még mindig nem készült el és Dimisz is lemondta ezt a meccset viszont Czingi mégis el tudott jönni így 8-an álltunk ki az 5 fős Trippers ellen.
Egész jól sikerült az emberfogásunk és így az első 2 negyedben folyamatosan növeltük az előnyünket amit egy nagyon jó 3. negyeddel sikerült folytatni. Az utolsó 10 percre talán kicsit kiengedtünk vagy ők találták meg jobban a védelmünk gyenge pontjait így dobtak néhány sima ziccert és ezt a játékrészt el is vesztettük annak ellenére, hogy az utolsó kb. 1.5 percre még emberelőnybe is kerültünk.
A legügyesebb játékosukat úgy sem sikerült 30 pont alatt tartani, hogy a leggyorsabb embereink fogták felváltva. Ami nagyon szembetünő hibánk volt ezen a meccsen az a rengeteg lépéshiba. Legalább 7-et befújtak és jópárat el is engedtek. Erre feltétlenül jobban oda kell figyelnünk edzésen is, mert ha nem ilyen nagy az előnyünk akkor ezeken a hibákon simán elcsúszhat a győzelem.
Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ők csak 5-en voltak és az egyik emberük már az elejétől nagyon fájlalta a bokáját. Ráadásul idegeskedésükkel még kicsit maguk ellen is fordították a bírókat. Ezzel együtt az is kellett a 20 pontos győzelemhez, hogy mi jól játszunk. Ha ugyanezt a formát mutattuk volna múlthéten akkor most akár 3 nyert meccsünk is lehetne. A játékvezetésre szerintem ezúttal sem panaszkodhatott igazán egyik fél sem, hiszen elég következetesen és egyenletesen fújtak a bírók.

2009/10/03

Újbuda TC Old Boys - EGIS Drink Team

2009.10.03. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.

bírók: G.Müller Zsuzsa, Szabari János


Soos Dániel: 16

Kővári Attila: 12 (2/2)

Bori István: 11/9 (2/2)

Szujó Balázs: 8

Horváth Czingler Attila: 4

Németh András 4 (2/4)

Kohári Zsolt: 2 (2/2)

Kapodisztriász Dimitrisz: 2 (2/2)

Bauer Attila: -

összesen: 59/9 (10/12)


végeredmény: 59-77

negyedek: 16-17; 11-24; 11-20; 21-16


Annak ellenére, hogy Robi és István igazolása nem készült el időben mégis voltunk nyolcan, mert Balazs az utolsó percben elzavart valami olajsejkeket és eljött a meccsre.

Józsi előre beijesztett minket, hogy az ellenfél majd szétrúgja a bokánkat-térdünket és nagyon aljasan fognak viselkedni, amiből sokat nem tapasztaltunk, de az tény, hogy ez már nem az a rutintalan kis csapat volt mint a múltheti. Az első negyedet még (leginkább Dani pontjainak köszönhetően) egész jól tartottuk, de a dobások már akkor sem mentek. Én például ráeresztettem kb. 4 hármast teljesen tiszta helyzetből, de 1 sem talált be. A 2. és 3. negyedet már nagyon elvesztettük. Átálltunk ugyan emberfogásra, de valahogy mégis hagytuk, hogy a saját kényelmes tempójukban játszanak amitől csak az utolsó negyedre fáradtak ki kicsit. Ugyan közel nem adtunk el annyi labdát mint az előző meccsen, de a dobások nagyon nem mentek (én például az egyetlen mezőnykosaram mellett emlékszem 9 kihagyott dobásra amiből legalább 7 teljesen tiszta -védő nélküli- dobáshelyzet volt) amit jól mutat hogy összesen 23 mezőnykosarunk volt.

A bírók ugyan nagyon sok mindent lefújtak (26 faultunk volt), de ez legalább megakadályozta, hogy elvaduljanak az emberek és annak ellenére, hogy nekik sokkal kevesebb faultjuk volt (14) nem éreztem úgy, hogy nagyon védenék őket, inkább tőlünk hiányoztak a határozottabb belépések. A büntetőket viszont (rajtam kívül) hibátlanul dobtuk.

Szerintem, ha nem fogunk ki ilyen rossz dobónapot és keményebben hajtunk, akkor akár meg is nyerhettük volna.

2009/10/01

Újbuda TC Old Boys - Szent Pál Akadémia B


2009. szeptember 26. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Gyuris Péter, Bujtor Péter

Kővári Attila: 22 (0/1)
Soos Dániel: 17 (3/5)
Németh András: 15/6 (1/2)
Bori István: 8/6
Nemcsok Márton: 6 (0/2)
Kapodisztriász Dimitrisz: 6
Szujó Balázs: 3 (1/2)
Keskeny Tamás: 2 (0/3)
Kohári Zsolt: 2
összesen: 81/12 (5/15)

végeredmény: 81-59
negyedek: 27-13; 12-22; 28-11; 14-13

Idemásolom a budaixi.hu-ra küldött összfoglalót is, hogy itt is lehessen kommentezni:

Az utolsó napokban elkészült sportorvosiknak köszönhetően 9-en is el tudtunk jönni a meccsre ami eléggé hullámzó volt. Az első negyedet némi fejetlenséggel kezdtük ami később rendeződött és 14 pontos előnnyé alakult. A 2. negyedet és a 3. elejét annyira elvesztettük, hogy már vezetett is 1 ponttal a fiatal ellenfelünk. A 3. negyed 2. percétől viszont sikerült egy 28-6-os rohamot hoznunk ami el is döntötte a mérkőzést.
Nagyjából sikerült úgy elosztani a játékidőt, hogy senki se üljön sokat. Ez alól talán Attila és Dani volt kivétel akik (érthetően) kicsit többet voltak a pályán mint a többiek és Balázs aki pedig így visszagondolva mintha többet ült volna mint ahogy az indokolt volt.
A védekezésünk nem volt ugyan túl kemény, de elég sok labdát szereztek a gyors embereink és az ellenfél is nagyon fiatal srácokból állt akik nem voltak igazán gyorsak és erőszakosak sem.
Főleg eleinte elég sok eladott labdánk volt és legalább 7-szer le is sapkázott minket a magas srác (ebből 2-szer engem). Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy 10 büntetőt is kihagytunk, akkor egy kicsit több figyelemmel akár a 100 pont is meglehett volna.