2010/01/24

Újbuda TC Old Boys - Zuglói Öreg Sasok

2010.01.23.- Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Szokolainé V. Csilla, Aranyosi Béla

Kővári Attila: 24
Soos Dániel: 13 (1/3)
Bódi Róbert: 12/6
Szujó Balázs: 11 (1/2)
Kohári Zsolt: 6
Németh András: 4
Bori István: 2

vége: 72-105
negyedek: 15-36; 15-26; 20-15; 22-28

A Sasok elleni első meccsen én nem voltam ott, de talán mindenkitől azt hallottam, hogy hatalmas kigyúrt és durva emberek. A másik meccs előtti infóm az volt, hogy a Young Boys-szal játszottak nagyon kemény és szoros meccset ahol a legnagyobb emberüknek eltört az ujja.

Pénteken még úgy tűnt, hogy 10-en is lehetünk, de végül az a 7 ember jött el akik biztosra ígérték. (Balázs miatt ugyan izgultunk egy kicsit, de pár perccel kezdés előtt Ő is beesett.) Az első negyedet kintről néztem, a többiben játszottam ezért inkább csak az elejét tudom leírni: Az ellenfél egy egészpályás letámadással kezdett ami szokás szerint nagyon megzavart minket. Többször rögtön bedobás után elvesztettük a labdát és amikor átvittük akkor legalább 15-ször azért adtuk el vagy hagytuk ki a dobást, mert akinél volt a labda az vagy pánikszerűen az első embernek le akarta adni akit meglátott vagy pedig lendületből megoldani és sem ezek a passzok sem ezek a próbálkozások nem értek célba. Én azt kértem, hogy Attila vagy Robi hozza fel a labdát, de mégis az volt a legjobb amikor Pistu jött át vele, mert ő volt az egyetlen aki le tudott lassítani amikor átért a félpályán. (Az hozzá tartozik, hogy miután áthoztuk a labdát ők is beljebb húzódtak egy kicsit, tehát tényleg lehetett volna nyugodtabban támadni.) Nem csoda, hogy 21 ponttal vesztettük el ezt a negyedet.

A második negyed sem volt sokkal jobb és ezt is 11 ponttal elbuktuk, de itt már mintha egy kicsit nyugodtabbak lettünk volna. Lehet persze, hogy csak ők engedtek ki egy kicsit és az is lehet, hogy bentről máshogy láttam a dolgokat. Dobni ugyanannyit tudtunk, de 10-zel kevesebbet kaptunk ami szerintem nagyrészt amiatt volt, hogy nem adtunk el annyi labdát a saját térfelünkön.

A második félidőt 1 ponttal nyertük, de ebben tényleg benne volt az is, hogy ők is jobban kiengedtek, illetve Pistu szerint addigra jobban tudtunk alkalmazkodni a letámadásukhoz. Az utolsó negyedben már egész sok pontunk volt indításokból. Az is jól mutatja a 2 félidő közti különbséget, hogy Robi és Attila összesen 6 pontot dobtak az elsőben és 30-at a másodikban, pedig nagyjából ugyanannyit játszottak mindkettőben (Robi talán a másodikban kicsit kevesebbet, Attila pedig csak a másodikban ült egy kicsit, ha jól emlékszem.)

A hármasok nagyon hiányoztak, csak Robi dobott 2-t. A bírókkal nekem nem volt nagy bajom, de Attila hiányolta, hogy néha lefújják az ellenfél durvább leütközéseit és az is igaz, hogy nagyon kevés büntetőnk volt. Amíg nekünk csak 4-gyel több faultot fújtak a bírók, addik ők 23-mal több büntetőt dobhattak (ráadásul ők 76%-kal szereztek ebből 20 pontot mi meg csak 40%-kal 2 pontot) és ez nagyon nem mindegy. Az ellenféllel kapcsolatban én pozitívan csalódtam, mert a hallott történetekből valami iszonyú paraszt mészárlásra készültem, de azon kívűl, hogy keményebben álltak oda és hogy az elején hangoskodtak kicsit én nem tapasztltam semmi negatívumot.

Mindenesetre ez jobb, mint az első meccs eredménye, de valamit kezdenünk kell a letámadó csapatokkal, mert egy amúgy is keményebb csapat ellen -20-ról nincs esélyünk. És ők még nem is csinálták olyan igazán jól a letámadást, de ellenünk ez is elég volt.

2010/01/18

Újbuda TC Young Boys - Újbuda TC Old Boys

2010.01.16. Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Mocsai László, Gaál István

Bori István: 12/12
Soos Dániel: 10 (2/3)
Kővári Attila: 8 (2/4)
Simon István: 8/6
Bódi Róbert: 5/3
Németh András: 3/3
Bauer Attila: -
Kapodisztriász Dimitrisz: -
Nemcsok Márton: -

vége: 76-46
negyedek: 24-13; 18-13; 21-9; 13-11

Túl sok pontot kaptunk, de még rosszabb, hogy alig dobtunk. Összesen 17 mezőnykosarunk volt ami nagyon kevés. Én most többet voltam pályán és bentről úgy éreztem, hogy szellősebb a fiatalok védelme mint legutóbb, ugyanakkor a többiek szerint túl sok eladott labdánk sem volt. Ezek szerint viszont nagyon rosszul dobtunk.

Attila fogta egész meccsen Nemes Gábort és 35 percen keresztül sikerült is 11 ponton tartania (a maradék 10 pontját az utolsó percekben dobta) viszont volt náluk egy másik srác aki simán dobott 26 pontot. Nem akarom az ő érdemeit csökkenteni, mert küzdött és üresből nagyon jól dobott (valami 4/4-et dobott az első 3-4 percben), de szerintem őt meg lehetett volna fogni.

Mivel most vagy 30 percet voltam pályán ezért a cserékre nem nagyon tudtam figyelni így Bauer Attila, Marci és Dimisz keveset játszott. Ezúttal István is lényegesen kevesebbet volt pályán, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ismét felhúzza magát. Bevallom Marci és Attla azért is játszott olyan keveset, mert amikor a padról néztem a meccset akkor úgy láttam, hogy nagyon nincsenek ott fejben és leginkább csak lézengenek támadásnál. (Persze elég nehéz a 2. negyed közepén beállni.) Attila is sokszor nekiment a felállt védelemnek ami akkor jó, ha bedobja vagy fault lesz belőle, de ez most nem jött össze.

Megint úgy érzem, hogy ha összeszedettebbek lettünk volna (és legalább átlagosan dobunk) akkor 8-10 pont körül lehetett volna az utolsó percekre megérkezni és ott bármi is történhetett volna. Sajnos megint nem sikerült.

2010/01/11

Újbuda TC Old Boys - Angyalföldi DSE

2010.01.09. - Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Görgényi Miklós, Réger Zsolt

Kővári Attila: 18
Szujó Balázs: 13 (1/1)
Bori István: 12/12
Németh András: 10/6 (4/4)
Soos Dániel: 7 (3/8)
Bódi Róbert: 4
Horváth Czingler Attila: 4 (0/2)
Kapodisztriász Dimitrisz: 4
Kohári Zsolt: -

vége: 72-98
negyedek: 19-22; 13-25; 12-21; 28-30

Az első negyedben jól játszott a kezdő ötös (Dani, Pistu, Balázs, Robi, Attila) és ez meglátszott az eredményen is. Sajnos az 2. és 3. negyed elején is ránkpakolt az ellenfél 10-10 pontot. Szegény Czingi is nulla bemelegítés után állt be (így jár aki késik) és ezért eladott pár labdát, és nekem se mentek be a tiszta hármasok. Az öltözőben úgy számoltuk, hogy csapatszinten legalább 25 hármast rádobtunk amiből összesen 6 ment be. Ráadásul én csak 1 olyan kísérletre emlékszem amit Pistu emberről engedett el, az összes többi teljesen tiszta volt. Sajnálatos, hogy ennyire nem mentek a hármasok, mert amúgy nem volt rossz a támadójátékunk és egy jobb triplaformával egész szorosra hozhattuk volna. Igaz, hogy az ellenfél meglehetősen lustán védekezett, de ez nem csökkenti azoknak a támadásainknak az értékét ahol kipasszolgattuk tiszta dobóhelyzetig vagy ahol belépésből tudtuk leosztani üresbe.

Az utolsó negyed megint egész jól sikerült, bár itt mi is sok pontot kaptunk. Én is ebben a negyedben találtam magamra az előző kettőben mutatott szerencsétlenkedésem után. Daninak és Robinak nem volt sok pontja, de (különösen az első negyedben) szereztek egy csomó támadópattanót. Kár volt azért a kétszer 5 percért, mert azon kívűl majdnem egálban voltunk.

A cseréket elég nehéz úgy intézni, ha én is szeretnék játszani, még akkor is, ha többet ülök mint amihez kedvem volna. Ennek most megint leginkább Zsolt volt az áldozata. (Czingi és Dimisz késtek ezért náluk ez számomra nem volt olyan feltűnő.)