2010. február 13. - 1041. Erzsébet u. 31.
bírók: Schäffer Béla, Antal Sándor
Kővári Attila: 22 (4/4)
Bódi Róbert: 15/12 (1/2)
Németh András: 8/6
Horváth Czinger Attila: 2
Szujó Balázs: 2
Kapodisztriász Dimitrisz: -
Kohári Zsolt: -
Nemcsok Márton: -
végeredmény: 81-49
negyedek: 19-9; 23-6; 20-12; 19-22
Tudtuk, hogy a Szentendre erősebb csapat nálunk és az sem volt túl reménykeltő, hogy míg ők 10-en voltak nálunk az 4 ponterősebb emberből 3 hiányzott (még akkor is, ha Robi egyikőjüket pótolta). Kicsit félő volt, hogy kijönnek egész pályára és csúnya vereség lehet belőle, de ezt a lehetőséget kihagyták. A végeredményből nem látszik, de nem volt ez olyan szörnyű meccs, a második félidőben 5 ponttal kaptunk ki. Kár, hogy mire odáig eljutottunk már nagy volt a különbség.
Negatívumok:
-Nem volt dobó emberünk. Akik dobtak pontokat azok próbálkoztak is többet, de a többiek alig-alig dobtak rá (vagy kaptak egyáltalán labdát)
-A második negyedben (nagyrészben az én hibámból) kaptunk néhány kosarat sima leindításból, amire nem értünk vissza. Később Balázs és Zsolt ezt már megoldotta, de akkor pont ültek.
-Nem semmi felépített támadásunk.
Pozitívumok:
-Az első negyedben Marci legalább 8 lepattanót szedett amiből 2 támadó volt, pedig voltak nagyok az ellenfélnél.
-A védekezésünk lényegesen keményebb volt, mint álltalában. Ez nem látszik ugyan a kapott pontok számán, de sokszor erővel vertük vissza a támadásokat ami nálunk nagy szó.
A bírókra én nem panaszkodok, mert a 4 faultom mellett volt legalább 4 másik amit simán befújhattak volna. Persze ez a másik oldalon is megvolt aminek szokás szerint Attila itta meg a levét.
++++++++++++
Én úgy látom, hogy csapatként ugyan nem álltunk össze év eleje óta, de azért vannak emberek akik most már jobban teljesítenek mint év elején. Elsősorban Balázsra gondolok aki sokkal jobban hajt, Bauer Attilára aki mintha kezdene visszatérni a sérülés előtti formájára és helyenként Marcira.
Ha igaz amit Pistu mondott akkor most a (Józsi szerint lényegesen gyengébb) másik csoport utolsó 5 helyezettjével fogunk játszani tehát végre jöhetnek a győzelmek.
2010/02/14
Yellow Sun - Újbuda TC Old Boys
2010. február 12. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Szlota Tibor, Szabados György
Kővári Attila: 20 (2/2)
Soos Dániel: 19 (1/1)
Szujó Balázs: 9/3
Bódi Róbert: 4
Nemcsok Márton: 4
Bori István: 2
Horváth Czinger Attila: 2
Balogh Attila Jenő: -
végeredmény: 69-60
negyedek: 20-17; 21-10; 15-13; 13-20
Attila beszámolója:
A csoportunk 1. helyezettjével még kissé foghíjasan álltunk ki, de ma azért már megvolt az esély egy jó meccsre. Ez össze is jött, sőt nekem az volt végig az érzésem hogy kicsivel jobb játékkal nagyon szoros végjáték lett volna. A második negyed 5-6 percétől eltekintve egyformán teljesítettek a csapatok.
Ott azonban nagyon pont képtelenek voltunk, és pár labdát el is adtunk. A régi betegség: mindenki ment befelé (ami amúgy jó) viszont amikor eladtuk, akkor senki nem ért velük hátra, pedig 2 játékosuk kivételével nem a gyorsaságukra építettek. Az volt az érzésem hogy dobó faultokat inkább csak nekik fújták, pedig alkalmat mi is adtunk rá, ez elég frusztráló volt akkor. De ettől függetlenül, ha kihagyott ziccerek felét értékesítjük, nem lenne miről beszélni, mert az legalább 10 pont és nyerünk! ;) Ennyi ziccert nem dobhatunk büntetlenül mellé. A másik problémánk ma a leindulások hatékony befejezése (időben passzolni, és pontosan) és esetenként annak pontos elindítása.
Duda megjegyezte hogy jó volt a vállalkozó kedv mindenki részéről, és teljesen igaza volt. Sajnos a 2. negyed felét átaludtuk és néhányan (köztük én is – sorry!) túlpörögtek egyes dolgokat. Az viszont pozitív hogy így is végig közel tudtunk lenni. Összességében, ha csak az eredményt nézem és hogy ki ellen értük el teljesen rendben van, viszont a mutatott játék alapján lehet hiányérzetünk,azzal együtt hogy mindenképp erősebb ellenféllel találkoztunk.

Cimkék:
BaloghA,
BódiR,
BoriI,
HorváthCA,
Kiss János a. u. 42.,
KőváriA,
NemcsokM,
SoosD,
Szabados György,
Szlota Tibor,
SzujóB,
vereség,
Yellow Sun
2010/02/09
Újbuda TC Old Boys - Budafok Triptipp.hu/B
2010. február 06. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Réger Zsolt Szokolainé Váradi Csilla
Szujó Balázs: 11/3
Bódi Róbert: 10/6
Nemcsok Márton: 10
Bauer Attila: 4
Kapodisztriász Dimitrisz: 4 (2/2)
Kohári Zsolt: -
végeredmény: 39-112
negyedek: 5-26; 7-33; 12-27; 15-26
Robi beszámolója:
A tabella első helyezettjével játszottunk. Azt már az elején tudtuk, hogy szinte lehetetlen nyernünk ellenük, ezért a cél a becsületes helytállás volt hazai pályán. Mindössze 6-an jöttünk össze a meccsre, sajnos szinte az egész kezdősorunk távol volt. Én úgy gondoltam az elején, ha dobunk nekik legalább 50 pontot és 100 alatt tartjuk őket, már jók vagyunk!
A kezdet nehéz volt, az első félidőben nagyon kikaptunk, mint még soha L Sima 3-2-es zónát védtünk, ami igazán szellősre sikeredett. Rendre betörtek a festékbe és első szándékból vagy kiosztás után, tiszta dobóhelyzetekből termelték pontjaikat. Nekünk nem ment a pontgyártás, a támadásaink nagyon hamar befejeződtek. Általában az történt, hogy a Zsolt felhozta a labdát és 1 max. 2 passz után eldobtuk. Zárás nagyon kevés volt, nem figyeltük kellően a labdás embert, állva vártuk a labdát, ezért rengeteg eladott labdánk volt a hibás passzokból. A támadó lepattanókat nem szedtük és emiatt többször - mivel mindig elöl maradt egy emberük - leindításból sima ziccereket dobtak, legalább 7-8 alkalommal.
A második félidőben már jobban játszottunk, alakult a védekezésünk és több sikeres dobásunk is volt. Balázs például az összes pontját itt hozta, Marci bátrabban odatette magát védekezésben és idei legtöbb pontját ezen a meccsen szerezte. Zsolt igaz nem szerzett pontot, de ő volt az, aki rendszerint visszaért a támadások után és hasznosan védekezett.
A játék szerintem sportszerű volt, egy olyan ellenfél ellen kaptunk ki, akik tulajdonképpen „NB II-ek”, erősebbek, szervezettebbek, összehangoltabbak, mint mi. Győzött a jobb!
Az idény utolsó két meccse következik a tabella 2. és 3. helyezettjeivel, amelyek hasonlóan nehéz meccsek lesznek, de remélem, hogy őket sikerül jobban megszorongatni!
Robi

Subscribe to:
Posts (Atom)