2010/02/09

Újbuda TC Old Boys - Budafok Triptipp.hu/B

2010. február 06. - 1123 Budapest, Kis János altábornagy u. 42.
bírók: Réger Zsolt Szokolainé Váradi Csilla

Szujó Balázs: 11/3
Bódi Róbert: 10/6
Nemcsok Márton: 10
Bauer Attila: 4
Kapodisztriász Dimitrisz: 4 (2/2)
Kohári Zsolt: -

végeredmény: 39-112
negyedek: 5-26; 7-33; 12-27; 15-26

Robi beszámolója:

A tabella első helyezettjével játszottunk. Azt már az elején tudtuk, hogy szinte lehetetlen nyernünk ellenük, ezért a cél a becsületes helytállás volt hazai pályán. Mindössze 6-an jöttünk össze a meccsre, sajnos szinte az egész kezdősorunk távol volt. Én úgy gondoltam az elején, ha dobunk nekik legalább 50 pontot és 100 alatt tartjuk őket, már jók vagyunk!

A kezdet nehéz volt, az első félidőben nagyon kikaptunk, mint még soha L Sima 3-2-es zónát védtünk, ami igazán szellősre sikeredett. Rendre betörtek a festékbe és első szándékból vagy kiosztás után, tiszta dobóhelyzetekből termelték pontjaikat. Nekünk nem ment a pontgyártás, a támadásaink nagyon hamar befejeződtek. Általában az történt, hogy a Zsolt felhozta a labdát és 1 max. 2 passz után eldobtuk. Zárás nagyon kevés volt, nem figyeltük kellően a labdás embert, állva vártuk a labdát, ezért rengeteg eladott labdánk volt a hibás passzokból. A támadó lepattanókat nem szedtük és emiatt többször - mivel mindig elöl maradt egy emberük - leindításból sima ziccereket dobtak, legalább 7-8 alkalommal.

A második félidőben már jobban játszottunk, alakult a védekezésünk és több sikeres dobásunk is volt. Balázs például az összes pontját itt hozta, Marci bátrabban odatette magát védekezésben és idei legtöbb pontját ezen a meccsen szerezte. Zsolt igaz nem szerzett pontot, de ő volt az, aki rendszerint visszaért a támadások után és hasznosan védekezett.

A játék szerintem sportszerű volt, egy olyan ellenfél ellen kaptunk ki, akik tulajdonképpen „NB II-ek”, erősebbek, szervezettebbek, összehangoltabbak, mint mi. Győzött a jobb!

Az idény utolsó két meccse következik a tabella 2. és 3. helyezettjeivel, amelyek hasonlóan nehéz meccsek lesznek, de remélem, hogy őket sikerül jobban megszorongatni!

Robi

No comments:

Post a Comment