2011. április 30. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Réger Zsolt, Bános Csaba
Kővári Attila: 23 (5/10)
Német Tamás: 12 (2/8)
Bauer Attila: 5 (1/4)
Németh András: 5/3
Soos Dániel: 5 (1/4)
Bódi Róbert: 2
Kohári Zsolt: -
végeredmény: 54-42
negyedek: 16-7; 8-16; 16-16; 14-3
Sok szempontból fontos volt ez a meccs: Egyrészt mert 2 év alatt 5-ször kikaptunk a Mind1-től és már nagyon szerettünk volna nyerni, másrészt mert 9 vereségünk volt zsinórban és nem akartuk így befejezni az évet, harmadrészt mert most tért vissza Tamás az év eleji sérüléséből és kiváncsiak voltunk mire megyünk vele.
Mivel 8-an voltunk és nekem is nagy kedvem volt játszani ezért sejtettem, hogy a cserékkel nehéz dolgom lesz. Ez sajnos így is történt és utólag látom, hogy Robi keveset, Zsolt pedig alig volt a pályán. A centereink beoszották egymás között a 80 percüket, de mi 5-en voltunk 120 percre amiből túl sok jutott nekem és talán Csabinak meg Attilának is. Attila amúgy csak kb. 1 percet ült ha jól emlékszem és az is elég fura volt. Már a 3. negyed vége felé jártunk amikor (talán valami bírói ítélet miatt) hirtelen felkapta Attila a vizet és mivel legutóbb az ilyennél éreztem, hogy pihennie kéne de nem kértem cserét (ami technikaihoz és kipontozódáshoz vezetett) ezért gyorsan cserét kértem és mondtam, hogy pihenjen pár percet. Itt jött a kellemetlen helyzet, mert én már a pályán voltam mire Attila közölte, hogy ő most nem megy le. Nem akartam veszekedni és meccs után sem hoztuk elő a témát, de tényleg csak az volt a szándékom, hogy kicsit megnyugodjon. Szerencsére a játékvezető mondta, hogy ha már megkezdük a cserét akkor végig kell csinálnunk. Bő 1 perc után vissza is cseréltünk. Addigra Attila megint nyugodt volt és jól is játszott tovább, de azért ez így nem jó.
Na hogy a meccsről is írjak valamit: Tamás visszatérése jól sikerült. Rengeteget jelent egy ilyen magas ember a védelem közepén aki lepattanót is tud szedni meg sapkát is osztogatni. Sokan megijednek tőle. Bauer Attila is nagyot ugrik és rengeteg sapkát kiosztott idén, csak mellette nyugodtabban és ezért pontosabban is dobnak. Miki mondta a Mind1-ből meccs után (és ezt láttam a padról is), hogy amikor elindult befelé és Tamást látta magaelőtt, akkor úgy érezte, hogy sokkal nagyobb ívben kell dobnia mint máskor. Támadásnál is több helye lett a kis embereinknek, mert kénytelenek voltak behúzódni a hátsó védők, így amikor Kővári Attila ellépett a fenti ember mellett, akkor sokkal kevésbé ugrottak rá a hátsó magasak mint álltalában és ő jól is dobta a középtávoliakat. Nem csak Tamáson múlt persze a dolog. Valahogy sikerült most megtalálnunk azt az erőszakosságot ami a játékvezetők szerint még belefére a szabályokba. Dani és Bauer Attila is szedte sorra a lepattanókat és én is úgy éreztem, hogy sokszor elakadt rajtam a Mind1 támadása.
2-szer pár percre emlészem amikor tudatosan támadtunk és ez nagyon hatásos volt: A második félidő elején megbeszéltük, hogy mivel a Mind1 2-1-2-t védekezik ezért fent viszonylag közel állunk egymáshoz, sokat passzolgatunk és ahol kinyílik a teteje ott vagy beadjuk a centernek vagy belépünk. Centereink ugyan nem kapták meg sokszor a labdát, de a 3. negyed elején 3 támadásunk volt Csabi irányításával amiből Attilának 2 nekem pedig 1 sima belépéses kosarunk született nagyjából védők nélkül. Sajnos 3 kosár után ez sok passzos fenti játék megszűnt, pedig szerintem lehetett volna folytatni még egy darabig. A másik rész az volt amikor az utolsó negyedben kerestük Tamást a palánk alatt, meg is találtuk és kosarak is lettek belőle. Korábban megint volt olyan periódus (főleg az első félidőben) amikor a B játékot próbáltuk és hosszú időre megfeledkeztünk a magas embereinkről. Látszott is, hogy Tamás egyre kijjebb jön labdát kérni, de amikor a hármas környékén kapta meg, akkor sokkal nehezebb dolga volt eljutni a palánkig. Ha jól emlkészem a kosarait is akkor dobta, amikor a palánktól kb. 3 méteres körön belül kapott labdát.
Volt egy másik szokatlan jelenet is: A 3. negyed felénél Conan a Mind1-ből nagyon mérges lett a bírókra és az egyiknek az arcába üvöltve szídta a felmenőit. Szerintem a játékvezető nem volt biztos, hogy neki kiabál vagy a kispadnak (3-4 méternyire álltak egymástól) ezért kérdően nézett vissza és csak akkor adott technikait amikor Conan (most már egyértelműen) folytatta. Ezután még be is mutatott neki és megkapta a második technikait. Én ezt a játékvezetőt (Bános Csaba) még sose láttam, de StaPe mellett ő lehet a legnyugodtabb sípos ember, mert a legtöbb bírónál Józsi mehetett volna következő héten Conan fegyelmi megbeszélésére, de ő csak annyit mondott Lőrincnek a kispadnál, hogy "2 technikai, de játszat még ha akar" és ezt mindenféle gúny nélkül csak arra utalva, hogy az érintett játékos kiment a teremből. Ezután dobhattunk 4 büntetőt, de nem jöttünk ki valami jól belőle, mert egyrészt 2 kimaradt, másrészt a Mind1 jól felszívta magát és agresszívan támadni kezdett, harmadrészt mi látványosan szétestünk. A következő pár percet meg is nyerték 5 ponttal, és csak 1 pontos előnnyel kezdthettük az utolsó negyedet, de ezúttal nem mi voltunk azok akik elfáradtak a végére, hanem a Mind1 és így végülis "simán" nyerhettünk.
Az is hozzátartozik a törénethez, hogy Steve nem volt ott a Mind1-nél, nálunk viszont hiányzott Pistu és a legutóbbi 8 hármasunkkal szemben most összesen 1-et dobtunk.
Ja és a büntetők szörnyen mentek: 9/26 A két legjobb büntetőző játékosunk kihagyott 11-et.
No comments:
Post a Comment