2011/11/05
Boci Klub BC Csepel - Budai XI. SE Old Boys
2011. október 29. Ív utca 65-71.
bírók: Hervay Tibor, Horváth Bors
Kővári Attila: 28 (8/9)
Bauer Attila: 11 (1/2)
Bori István: 7/3
Bódi Róbert: 6
Német Tamás: 4 (2/3)
Németh András: 4/3 (1/2)
Szőke Szabolcs: 3 (1/2)
Kohári Zsolt: 2
végeredmény: 63-65
negyedek: 17-22; 15-11; 19-14; 12-18
A BC Csepellel még 2 éve játszottunk egyszer és úgy emlékeztem nagyjából velünk azonos erősségű csapat. Ugyan a mostani játékosaik közül talán csak 1 valaki volt ismerős, de mint az eredmény mutatja valóban nagyjából kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok(, bár ránézésre erősebbnek és gyorsabbnak tűntek).
Az első negyedben Kővári Attilával nem tudtak mit csinálni. Úgy dobott 13 pontot, hogy alig hagyott ki valamit. A következő 2 negyed nem alakult valami jól számunkra és 4 pontos hátránnyal kezdtük az utolsó részt ami nem volt túl jó előjel, de itt Attila megint beindult (11 pont) főleg büntetőkkel az ellenfél pedig úgy tűnt, hogy elfáradt és egyre többet hibáztak.
A bírókat nem akarom szídni, de Hervay Tibor egyértelműen rosszul fújt ami eleinte a Csepelnek kedvezett, a végén pedig nekünk. Tamás például azért kapott technikait tőle a második negyedben, mert tök nyugodt halk hangon megjegyezte, hogy "valamit azért lefújhatnátok már". Hát ezt le is fújták.
Attilának már az első félidőben összegyűlt 3 faultja és a 3. negyed vége felé mégegy ami elég veszélyes helyzet volt, hisz egyértelműen ő volt megint a fő pontforrásunk, de Pistu mindkétszer cserét kért ami nagyon jól jött és egy erős utolsó 10 percre vissza tudott jönni a pályára Attila. Bauer Attila hozta a most már szokásos 5 kosarát, sőt Pistu javaslatára 2-szer rá játszottuk ki a sima malmot amiből mindkétszer sima dobásig jutott és az egyiket be is dobta. Szóval Attila ezt elrontottad: Most már nem lehet jobb elől várni a labdát és simán bedobni 8-ből 5-öt:) Tamás most nem jutott kosarakhoz pedig próbálkozott, de védelemben megint nagyon hasznos volt a sapkáival és lepattanóival. Pistu kivételesen több kettest dobott be mint hármast és a végén nagyon jól érezte, hogy be kell hoznia maga helyett Robit aki itt dobott is 2 kosarat. Én rögtön az elején kihagytam 2 sima ziccert (az egyiket Bauer Attila megmentette) és utána is kihagytam még 2 benti dobást, de az egyetlen hármas kísérletem bement és labdát se nagyon adtam el (igaz sokszor félpályán leadtam a labdát és ott maradtam "biztosítani" -lustálkodni- míg a többiek támadtak.) Zsolt egyszer indult be még az első félidőben és mint kés a puha vajon végig is siklott a védelmen a ziccerig. Szabolcs is szerzett egy kosarat és azt tudni kell, hogy ők ketten keveset játszottak ezen a meccsen.
A vége előtt 5 perccel vettük át a vezetést és a technikaijuk is nagyon jól jött az utolsó percben. Jó meccs volt és tuti nem lesz egyszerű a visszavágó sem. Az ellenfél színpatikus srácokból állt akik szerencsére nem használták ki, hogy eleinte nekik kedvezett a síp és szerencsére nagyon rosszul büntetőztek. Sikerült 10/23 büntetőt dobniuk nekünk pedig 13/18-at. Nem csak ezen múlott a győzelem de enélkül nem sikerült volna. Érdekes, hogy a 8-as játékosuk (Csapi András) aki elég biztosan dobott a bünető környékéről tempóból 9 büntetőt is kihagyott. Náluk amúgy a 10-es játékos (László Csaba) dobta a legtöbb (25) pontot közte 4 hármassal, de az utolsó negyedre már csak egy büntetőre futotta.
Cimkék:
BauerA,
BC Csepel,
BódiR,
BoriI,
győzelem,
Hervay Tibor,
Horváth Bors,
Ív utca 65-71.,
KoháriZs,
KőváriA,
NémethA,
NémetT,
SzőkeSz
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment