2013. február 03. Kiss János altábornagy utca 42.
játékvezetők: Mocsai László, Matics Sándor
Kocsis Ádám: 15 (3/4)
Bori István: 14
Orbán Péter: 9 (3/4)
Németh András: 8 (2/2)
Bódi Róbert: 7/3
Solymosi Péter: 4 (2/2)
Kohári Zsolt: 0
végeredmény: 57-84
negyedek: 13-22; 11-26; 13-22; 20-14
Év elején ugyan nyertünk a Sajtó ellen, de akkor is csak 5 ponttal pedig akkor még nem volt sérült se Tamás se Attila. Ezúttal őket Ádám helyettesítette és hasonlóan szoros meccsre számítottunk. Arra viszont nem számítottunk, hogy míg mi megfeleződtünk a palánk közelében addig az ellenfelünk igencsak megszaporodott. Konkrétan ki kellett húzniuk az egyik idősebb játékosukat a jegyzőkönyvből meccs előtt mert az új fiatalokkal már 13-an voltak.
Már eltelt 10 nap a meccs óta ezért túl sok részletre nem emlékszem, de az biztos, hogy elég simán kikaptunk. Igaz az utolsó negyedet hoztuk. Itt dobta pontjai felét Ádám és Petik is illetve az ellenfelünk is itt játszatta legtöbbet a cseréit. Tamásnak és Attilának köszönhetően ismét készült statisztika amiből látszik, hogy iszonyatosan gyengék voltunk a hármasról (1/18) pedig talán minden dobásunk tiszta volt. Sokáig egyedül volt a palánk alatt Ádám. Egy idő után támadásban én is lementem centerkedni, de ezzel csak a dobószázalékomat sikerült tobábbrontani. Mezőnyből Ádám és Pistu volt a legeredményesebb, kár hogy Ádám is a végén húzta fel a mutatóit és Pistu hármasai is hányoztak. A büntetőket viszont jól dobuk és az indítások is jól sikerültek. :)
Az ellenfelünk sokat javult év eleje óta. Akkor még 2 nagyjából egy szinten álló csapat voltunk és egy jobb formával nyertünk, de most már ők voltak az erősebbek. Ezzel együtt a 27 pontos vereséget magunknak is köszönhetjük. Ha csak egy közepes hármas formát hozunk meg egy kicsit erősebb védekezést akkor 10 pont körül maradhatott volna a különbség a végére is.
Itt van a stat.
No comments:
Post a Comment