2010/11/07

Ultimate Warrior's - Újbuda TC Old Boys

2010.11.07. Tejút utca 2.
bírók: Nagy László, Bagi Bálint

Németh András: 22/15 (3/4)
Bori István: 12/12
Német Tamás: 9 (3/3)
Soos Dániel: 6 (4/8)

végeredmény: 48-57
negyedek: 14-7; 8-13; 16-17; 10-20

Kővári Attila nem tudott eljönni a meccsre és István még mindig sérült volt ezért nagyjából úgy terveztem, hogy majd Pistuval és Robival lövünk kintről aztán megpróbáljuk bejuttatni Tamáséknak a labdát ha kilépnek. Persze mindez csak akkor működhetett, ha zónát védekeznek. Szerencsékre így is történt ráadásul elég lassú kényelmes zóna volt a védekezésük ami egyrészt rengeteg üres hármasdobáshoz vezetett másrész nyitott (volna) lehetőséget a betörésre is bőven.

Pistunak sajnos az elején nagyon nem ment pedig próbálkozott serényen. Szerencsére én az eddigi legjobb dobóformámat fogtam ki. Sajnos Tamáséknak megint nem nagyon sikerült lejuttatnunk a labdát, aminek az lett a következménye, hogy Tamás egyre feljebb jött labdát kérni és a második negyedben már ott állt velünk többször a hármason. Ezt feltétlenül ki kell valahogy dogoznunk. Mármint azt, hogy hogyan tudjuk neki a palánkhoz közelebb adni a labdát, mert ugyan föntröl is be tud lépni, de álltalában nem kimélik és nagyon nem mindegy, hogy minden alkalommal 3-an lökik meg amikor próbálkozik vagy csak 1 védő. Nem csoda, hogy a 3. negyed végére el is fáradt nagyon pedig még ült is közben pár percet. Sajnos (lehet, hogy pont a fáradtság miatt) a negyed legvégén le is fordult a bokája és utána már nem tudott visszaállni.

A 4. negyed elég rosszul is indult számunkra. A 23-as játékosukra (Kurucz Miklós) aki addig dobott 21 pontot ugyan már jobban figyeltünk aminek köszönhetően nem is nagyon próbálkozott, de az addig nem túl eredményes 22-es srác (Szabó Milán) itt kezdett beindulni és 3 perc alatt dobott 4 kosarat. Szerencsére ezután nagyot fordult a meccs és 16-0-ás 6 perccel fejeztük be a játékot. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy Attila dobott 3 palánkközelit (többnyire Dani leosztásából), Pistu belőtt 2 hármast, ők pedig próbálták a centereiknek erőltetni a labdát amit Daniék sorra megszereztek. Attila amúgy a 4 kosara mellett alig hibázott valamit. Már múltkor is akartam írni, hogy úgy tűnik kezdi magamögött hagyni a sérülések emlékét ami tavaly láthatóan visszahúzta.

A végén már könnyü dolgunk volt mert teljesen szétestek. Ráadásul amikor kb. 1,5 perccel a vége előtt faultolni kezdtek még csak 1 személyiük volt ami aztán egy jó 40-50 másodperces támadáshoz vezetett mielőtt büntetőhöz állt volna Dani.

Mivel mindkét csapat hiányolt meghatározó játékosokat (náluk hiányzott egy 20 pontos játékos illetve Goofy aki mindenkit át tud ugrani) túl sok következtetést nem lehet levonni a következő 3 meccsre vonatkozólag, de én (érthető módon) élveztem a játékot és a győzelmet.

Még egy apróság arról, hogy mennyire nem látom bentről, hogy mi történik a pályán: Nekem úgy tűnt, hogy Tamás mellett senki sem tud lepattanóhoz jutni a mi palánkunk alatt, de Dani kívülről azt látta, hogy nagyon sok támadópattanót szedett az ellenfél.


"Elszenvedtük első vereségünket.Sajnos Stamler és Rózsa nem tudott eljönni a mérkőzésre,pedig ketten képesek akár 30 pont felett is dobálni,nembeszélve arról,hogy ki is szólgálják labdával a csapattársakat.Jól kezdtünk aztán megint hullámzó teljesítményre voltunk csak képesek a végére pedig csapaton belüli viták és megnemértések miatt ki is kaptunk.Nagy szerepet játszott az is,hogy rosszul cseréltem,de bíztam abban,hogy magassági fölényünket ki tudjuk használni.Centereink közül csak Czifrán látszott,hogy szeretne valamit kezdeni a labdával,de a kollégák inkább elbújtak a védőjük mögé.Sajnálom,hogy ez lett az eredmény és sajnálom,hogy így alakult a vége! Elnézést kérek a csapattól! Gratulálok az Újbudának!"

1 comment:

  1. Gratulálok a győzelemhez!
    Ambrus Mihály
    Ultimate Warrior's
    www.ultimatewarriors.freewb.hu

    ReplyDelete