2011/12/06

Párkány Street - Budai XI. Old Boys


2011. december 4. Erzsébet utca 31.
bírók: Menyhárt Ferenc, Vághy Tamás

Német Tamás: 15 (5/7)
Kővári Attila: 10
Németh András: 7 (1/2)
Bódi Róbert: 4
Nyilas Zoltán: 4 (2/4)
Szujó Balázs: 2
Kohári Zsolt: 0
Szőke Szabolcs: 0

végeredmény: 53-42
negyedek: 11-9; 16-8; 8-8; 18-17

Bíztunk benne, hogy ezt a meccset végre megnyerjük és volt is rá esélyünk, de mégis elvesztettük. A legnagyobb problémánk az volt, hogy nem ment a dobás. Attila és Tamás összesen 10 mezőnykosarat szereztek és Attila most nem is dobott büntetőt. Ez leginkább azért volt, mert ha végigment akkor vagy leadta vagy bedobta, de sajnos a tőle megszokott biztos középtávoliak ezúttal kimaradtak.

Az elején nekem 3 dobásból 2 bement amitől úgy éreztem, hogy jól megy a játék és ezért többet is voltam pályán mint rendesen (legalább 35 percet). Az igaz, hogy alig 1-2 labdát adtam el, de dobásig se nagyon jutottam ezután és a védekezésem se volt valami fényes. Amúgy nagyon sok eladott labdánk volt. Egy csomó mindenbe belepiszkáltak amit Attila osztott le Tamásnak a palánk alatt. Sajnos Balázsnak sem ment a dobás, Zsolt és Szabolcs pedig nagyon keveset voltak pályán.

A második negyed kivételével embert fogtunk ami jobb is ellenük mint a második negyedben játszott zóna amiből 8 pont hátrány jött össze. Igaz pont itt talált be háromszor a legjobb játékosuk (7 - Kiss R.) kintről. Ő dobott amúgy 18 pontot és legalább 5 kosaruk született abból is, hogy megverte az emberét és a besegítő védő mellett beadta sima ziccerbe a palánk alá. A 14-es játékosuk (Theisz G.) 22 pontjának kb. felét így szerezte. Még így is nyerthettünk volna, ha nem dobunk ennyire gyengén. Hiába volt csak 18 mezőnykosara az ellenfelünknek, ha nekünk is csak 17 jött össze és ráadásul 7-tel kevesebb büntetőhöz is jutottunk és hármast sem dobtunk.

Kb. 5 perccel a vége előtt 16 pontos hátránynál még megpróbáltunk egy egészpályás letámadást ami jól is működött és 3 perc alatt feljöttünk 7 pontra, de utána időt kért az ellenfelünk és nagyon higgadtan megvárták a faultokat amik után 8-ból 7 büntetőt be is dobtak.

Az ellenfél játékosai nagyon színpatikusak voltak és nagyon barátságos hangulatban zajlott az egész mérkőzés. Ez idén már a harmadik meccsünk amit mi veszítünk el. Remélem visszafele sikerül nyerni.

Budai XI. Old Boys - Budai XI. Young Boys


2011. november 26. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Réger Zsolt, Somlai György

Német Tamás: 19 (3/9)
Szőke Szabolcs: 5 (1/2)
Bori István: 4 (0/3)
Bódi Róbert: 3 (1/2)
Nyilas Zoltán: 3 (1/4)
Kohári Zsolt: 2 (0/2)
Szujó Balázs: 2

végeredmény: 38-82
negyedek: 10-18; 8-22; 8-21; 12-21

Büntetőzés: 6/22 (27%!!!)

Összefoglalót nem volt kedve senkinek sem írni, de azt megtudtam, hogy az elejétől kaptunk egy egészpályás letámadást amin nagyon elakadtunk és mikor átvittük akkor sokszor sima ziccereket hagytunk ki.

A Young Boys összefoglalója:
"Rangadóra készültünk az Old Boys – Young Boys találkozón! A jó hangulat megvolt, azonban a mai délutánon nem volt kérdés a meccs kimenetele. A jól működő védekezésünknek köszönhetően már a mérkőzés elején tíz pontos előnyre tettünk szert, aztán amikor elkezdtünk koncentrálni a feladatra és azt maradéktalanul végre is hajtottuk, akkor labdákat és könnyű kosarakat szereztünk, a különbség pedig harminc fölé kúszott."

2011/11/22

Ultimate Warriors - Budai XI. Old Boys

2011. november 20. Erzsébet utca 31.
bírók: Réger Zsolt, Schäffer Béla

Bódi Robert: 14
Szujó Balázs: 12
Németh András: 10
Bori István: 4 (0/2)
Kohári Zsolt: 2

végeredmény: 99-42
negyedek: 24-12; 27-10; 23-14; 25-6

Erre a meccsre valahogy nagyon elfogytunk. Van 2 sérültünk, többeknek vidékre kellett mennie, munkájuk volt vagy csak egyszerűen elment a kedvük a játéktól. Mivel szombaton már tudtam, hogy max 5-en leszünk mindenkit hívogattam, hogy tuti jöjjön. Balázst háromszor. Sajnos ennek ellenére 25 perccel kezdés előtt hívott, hogy most indul Gazdagrétről. Próbálkoztam a bíróknál, hogy később kezdjünk amit nem lehetett megoldani, így Bauer Attila sérülten is beöltözött hogy el tudjuk kezdeni, de utána neki le is kellett ülnie.

Az első negyed nagyon meglepően kezdődött ugyanis annak ellenére, hogy emberhátrányban voltunk Robi mindent bedobott, a Warriorok az első tucatnyi dobásukat kihagyták, így a hetedik percben még vezettünk. Aztán megjött Balázs és kikaptunk 57 ponttal. :) Csak vicceltem, nehogy komolyan vegye valaki. Főleg, hogy míg Balázs beöltözött sikerült 3 perc alatt egy -13-at összehoznunk.

Érdekes módon (és szerencsére) a Warriorok még ezután sem támadtak ki, csak úgy ímmel-ámmal maradtak ott egészpályán. Az eredmény szempontjából ez nekik bőven elég volt, de azzal tisztában voltunk, hogy ha megcélóznak egy 100 pontos győzelmet (mint tavaly a BLF) akkor nagyon kicsinálhattak volna minket. Azért szépen észrevették, hogy palánk alatt semmi esélyünk és egyre inkább jöttek befele. Kb. negyedenként 2 lepattanót tudtunk szedni minden más az övék volt és nem akartunk felesleges sérülést okozva keménykedni sem a berobbanó emberekkel. Goofy például az utolsó negyedben kb. 15 ziccert dobhatott, bár nagyrészét itt már kihagyta.

Az utolsó negyedre azért kaptunk egy letámadást ami nem volt ugyan túl erős, de arra pont elég volt, hogy itt már ne nagyon szerezzünk pontot.

Mezőnyből Zsolt pontosan 3-at dobott rá, mindenki más legalább 15-20-at (talán Pistu kicsit kevesebbet mint mi hárman). Ha így számoljuk akkor kb 70 dobásból 21 kosár nem annyira fényes, de még mindig sokkal jobb, mint a múltkori 13.

Faultok alig voltak (8-7), bár míg mi összesen 2 büntetőig jutottunk a hazai csapat dobhatott 11-et.

Robinak 2 kosarat nem írták be a második negyedben ami talán csak neki számítana, illetve az első negyedben dobott hármasából is kettes lett. Ez nem a bírók és nem is az ellenfél hibája, hanem a szövetség álltal küldött jegyzőkönyvíróé. A Warriorok mesélték, hogy egy héttel korábban is 4-5 kosarukat elfelejtette beírni ugyanez a srác, mert akkor is foglalkozott minden mással csak a munkájával nem.

Nagyon köszönöm mindenkinek aki eljött és mégegyszer elnézést kérek a hazai csapattól, hogy ennyire komolytalanul tudtunk csak kiállni.

Idemásolom a Warriors összefoglalóját:
"Érdekesen kezdődött a mérkőzés,mert az Old Boysok a kezdő sípszóra úgy lettek meg 5-en,hogy a törött kézű játékosuknak is át kellett öltöznije,majd a feldobás után egyből 4 főre fogyatkoztak.Minket talán jobban meglepett ez az egész ,mert kapásból kihagytunk 6 ziccert és az első negyed 7. percéig fej fej mellett haladt a két csapat.Majd megérkezett a hiányzó emberük és hozzánk is megérkezett a 8. ember.Megpróbáltuk a zónát,de nagyon nem működött és vissza álltunk emberre.Ekkor indult el igazán a csapat,volt labdaszerzésünk,lepattanonk,játékunk.Stamler és Szabó ismét jó formában voltak.Baricska és Czifra jól védekeztek az ellenfél tripla királyán.Megpróbáltam kettesével cserélgetni amitől egy kicsit tartottam,de a taktikám az volt,hogy változatos legyen a játék.Valamikor gyorsabb,valamikor lassabb,de erőssebb,valamikor vegyes társaságot játszattam.A lényege az volt,hogy ha tényleg 7-8-9 fővel robotolunk januárig a bajnokságba akkor keressem a gyenge pontokat,de a negyedeket nézve kiegyensúlyozott játékot játszottunk.Feladat az volt ,hogy elérjük a 100 pontot.Már megint csak majdnem,de legalább a szezonban megdobtuk a legtöbb pontunkat.Az ellenfelünk rendkívűl sportszerű és szimpatikus volt,jó meccset játszottunk,talán a következő mérkőzésünkre mi is és ők is teljes létszámmal állhatunk fel a kezdő sípszóra."

2011/11/15

Álló Farkasok - Budai XI. Old Boys


2011. november 13. Erzsébet u. 31.
bírók: Gyuris Péter, Réger Zsolt

Kővári Attila: 15 (5/5)
Bori István: 7/3
Német Tamás: 5 (1/1)
Bódi Róbert: 4 (0/2)
Szőke Szabocs: 4 (2/2)
Nyilas Zoltán:1 (1/2)
Kohári Zsolt: 0 (0/2)

végeredmény: 51-36
negyedek: 15-9; 10-7; 14-13; 12-7

Robi összefoglalója:

Heten érkeztünk a meccsre (Attila, Pistu, Tamás, Szabolcs, Zsolt, Zoli azaz Misi és Én), bocsánat air Bauer Attilát kihagytam! :)

Bemelegítésre nem sok időnk volt, mert előttünk meccselt a Híd-Unió a Warriorsszal.
Az elején az ellenfél zónája ellen próbáltunk néhány figurát, az A-t és a 2-2-zést, de nem túl nagy sikerrel.

Az A-val 2-szer is az volt a probléma, hogy amikor kiléptünk a zárásból a hármasra, kiléptünk az oldalvonalon.

Kapkodás jellemezte a játékunkat az első negyedben, sok eladott labda volt főleg abból, hogy rosszütemű passzokat adtunk egymásnak vagy épp figyelmetlenségből nem bírtuk a labdát megszelídíteni. Azt már az elején láttuk, hogy az Álló Farkasok magasabbak nálunk, de hogy ennyire nem tudunk majd lepattanózni ellenük, azt nem.
Tamás és Misi harcolt leginkább a palánk alatt, de támadópattanót alig szereztünk, míg ők a mi palánkunk alatt igen.

Attila hozta a tőle elvárt formát, ő szállította a pontokat, mellette még Pistu és Tamás iratkoztak fel néhányszor a pontdobók listájára.
Szabolcs dobott egy emlékezetes bal oldali ziccert jobb kézzel úgy, hogy a palánk bal felső (ha jól láttam) csücskéről pattant be a labda.

Nekem nagyon nem állt össze a játék, a dobásaim rendre kimaradtak, ritmustalan voltam, mindössze 2 mezőnykosarat dobtam.

Ezen a meccsen dobtuk eddig a legkevesebb pontot (36!) az idén és ez nem csak az ellenfél palánk alatti munkája miatt van, hanem a gyenge dobóteljesítményünk miatt.
Kikaptunk, de egy jobb (kinti) dobóformával és harciasabb palánkalatti munkával nyerni tudnánk.

+++++++++++++++++++
Most kaptam meg a statisztikát. 13 mezőnykosár! Jajjj!

2011/11/09

Híd-Unió/B - Budai XI. SE Old Boys


2011. november 08. Marczibányi tér 1.
bírók: Józsa A Junior, Bagi Bálint

Németh András: 18/9 (1/4)
Bori István: 12/9 (1/2)
Kővári Attila: 4
Német Tamás: 3 (1/2)
Szőke Szabolcs: 3/3
Bauer Attila: 2 (2/2)
Nyilas Zoltán: 2
Kohári Zsolt: -
Szujó Balázs: -

végeredmény: 63-44
negyedek: 20-9; 20-8; 10-12; 13-15

A meccs legfontosabb és legszomorúbb eseménye, hogy Bauer Attila az utolsó negyedben átesett egy támadón és fejjel lefele landolt amitől eltörött a jobb könyöke.

Azt előre tudtuk hogy nagyon nem szeretnénk megint a wave labdával játszani, de sajnos az Uniósok ragaszkodtak hozzá. Biztos meg lehet szokni ezt a labdát, de azt senki sem tagadhatja, hogy más ezzel játszani mint egyébb Molten, Spalding, Wilson labdákkal. Egyszerűen túl messzire repül és a másik labdához szokott kéz sorra átdobja a gyűrű fölött. Megnéztem, mit gondolnak róla mások és még aki szereti az is elismeri a másságát. (amazon.com: "Only downside is that if this is the ball you practice with, but not use in a real game, it might give you a disadvantage to go back to a regular ball."; "But this ball is very spoiling. Once you start playing with this ball, all other balls will not have that same feel, so your shot will be different.") Persze elég hülyén hangzik, hogy amiatt a labda miatt panaszkodok amivel szezoncsúcsot dobtam.

Az elején Attila és én is elég idegesek voltunk a labda miatt és az említett "túlrepülés" miatt minden kinti és középtávoli kísérletünk kimaradt. (Persze a 10 centivel alacsonyabbra állított gyűrű is elég fura volt.) A nagy baj nem is az volt, hogy sokmindent kihagytunk, hanem hogy ócska volt a védelmünk. Egyrészt sokszor nem értünk vissza a rossz dobásból meginduló emberekkel, másrészt nagyon gyenge volt a zónánk. Ebből következően elvesztettük 23 ponttal az első félidőt és onnan egy kedvetlen Attilával már nem volt esélyünk. Míg Attila kipontozódott nekem valahogy megindult a második félidőre a dobásom (itt volt 15 pontom) ami miatt nem is nagyon akartam lejönni a pályáról, de ez már későn volt.

A végére megtaláltuk a hármasokat (az utolsó negyedben csak 5 hármasunk volt). Ez szerintem részben amiatt volt, hogy elfáradtunk és rövideket dobtunk részben pedig mert ezen az oldalon már magasabban volt a gyűrű.

Az ellenfélénél jászik már Sebi is akit egyenlőre még nem használtak ki és csak 6 pontig jutott, illetve leigazolták Orbán Krisztiánt, aki az első félidőben dobott 13 pontot, de másodikban nem is nagyon lépett pályára. A legjobb játékosuk (Kuluncsics Antal) most csak edzősködött, de a visszavágóra vele is erősödni fognak. A tavaly még gyengén játszó 8-as játékosuk (Nagy Krisztián) is ügyesedett (legalábbis az elején kiharcolt 6 pontot, de utána eltűnt). Tavaly jól működött ellenük a zóna, de most úgy tűnik inkább embert kell fognunk.

Nekem semmi bajom nem volt az ellenféllel, a szokásos játék közbeni indulatokon kívül nem tapasztaltam tőlük semmi rosszat, (bár Attilának mások voltak a tapasztalatai.) A fújásra sem panaszkodhatunk. Az elejét nagyon elrontottuk és utána már nem volt mit tenni.

2011/11/05

Boci Klub BC Csepel - Budai XI. SE Old Boys


2011. október 29. Ív utca 65-71.
bírók: Hervay Tibor, Horváth Bors

Kővári Attila: 28 (8/9)
Bauer Attila: 11 (1/2)
Bori István: 7/3
Bódi Róbert: 6
Német Tamás: 4 (2/3)
Németh András: 4/3 (1/2)
Szőke Szabolcs: 3 (1/2)
Kohári Zsolt: 2

végeredmény: 63-65
negyedek: 17-22; 15-11; 19-14; 12-18


A BC Csepellel még 2 éve játszottunk egyszer és úgy emlékeztem nagyjából velünk azonos erősségű csapat. Ugyan a mostani játékosaik közül talán csak 1 valaki volt ismerős, de mint az eredmény mutatja valóban nagyjából kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok(, bár ránézésre erősebbnek és gyorsabbnak tűntek).

Az első negyedben Kővári Attilával nem tudtak mit csinálni. Úgy dobott 13 pontot, hogy alig hagyott ki valamit. A következő 2 negyed nem alakult valami jól számunkra és 4 pontos hátránnyal kezdtük az utolsó részt ami nem volt túl jó előjel, de itt Attila megint beindult (11 pont) főleg büntetőkkel az ellenfél pedig úgy tűnt, hogy elfáradt és egyre többet hibáztak.

A bírókat nem akarom szídni, de Hervay Tibor egyértelműen rosszul fújt ami eleinte a Csepelnek kedvezett, a végén pedig nekünk. Tamás például azért kapott technikait tőle a második negyedben, mert tök nyugodt halk hangon megjegyezte, hogy "valamit azért lefújhatnátok már". Hát ezt le is fújták.

Attilának már az első félidőben összegyűlt 3 faultja és a 3. negyed vége felé mégegy ami elég veszélyes helyzet volt, hisz egyértelműen ő volt megint a fő pontforrásunk, de Pistu mindkétszer cserét kért ami nagyon jól jött és egy erős utolsó 10 percre vissza tudott jönni a pályára Attila. Bauer Attila hozta a most már szokásos 5 kosarát, sőt Pistu javaslatára 2-szer rá játszottuk ki a sima malmot amiből mindkétszer sima dobásig jutott és az egyiket be is dobta. Szóval Attila ezt elrontottad: Most már nem lehet jobb elől várni a labdát és simán bedobni 8-ből 5-öt:) Tamás most nem jutott kosarakhoz pedig próbálkozott, de védelemben megint nagyon hasznos volt a sapkáival és lepattanóival. Pistu kivételesen több kettest dobott be mint hármast és a végén nagyon jól érezte, hogy be kell hoznia maga helyett Robit aki itt dobott is 2 kosarat. Én rögtön az elején kihagytam 2 sima ziccert (az egyiket Bauer Attila megmentette) és utána is kihagytam még 2 benti dobást, de az egyetlen hármas kísérletem bement és labdát se nagyon adtam el (igaz sokszor félpályán leadtam a labdát és ott maradtam "biztosítani" -lustálkodni- míg a többiek támadtak.) Zsolt egyszer indult be még az első félidőben és mint kés a puha vajon végig is siklott a védelmen a ziccerig. Szabolcs is szerzett egy kosarat és azt tudni kell, hogy ők ketten keveset játszottak ezen a meccsen.

A vége előtt 5 perccel vettük át a vezetést és a technikaijuk is nagyon jól jött az utolsó percben. Jó meccs volt és tuti nem lesz egyszerű a visszavágó sem. Az ellenfél színpatikus srácokból állt akik szerencsére nem használták ki, hogy eleinte nekik kedvezett a síp és szerencsére nagyon rosszul büntetőztek. Sikerült 10/23 büntetőt dobniuk nekünk pedig 13/18-at. Nem csak ezen múlott a győzelem de enélkül nem sikerült volna. Érdekes, hogy a 8-as játékosuk (Csapi András) aki elég biztosan dobott a bünető környékéről tempóból 9 büntetőt is kihagyott. Náluk amúgy a 10-es játékos (László Csaba) dobta a legtöbb (25) pontot közte 4 hármassal, de az utolsó negyedre már csak egy büntetőre futotta.

2011/10/15

Budai XI. SE Old Boys - Sajtó SC

2011. október 15. Kiss János altábronagy utca 42.
bírók: Józsa A. Junior, Forintos József

Kővári Attila: 28 (4/7)
Bauer Attila: 15 (1/3)
Bori István: 8/6 (0/2)
Németh András: 7/3 (0/2)
Kohári Zsolt: 3 (1/3)

végeredmény: 69-45
negyedek: 12-7; 21-9; 12-9; 24-20

A Sajtó SC-ről nem tudtunk semmit, csak a facebook odaluk alapján gondoltuk, hogy tavaly még a senior bajnokságban játszottak, ami önmagában csak annyit jelent, hogy valószínűleg az öreg rutinos játékosok mellé idén szerezték néhány fiatalabb embert. A bemelegítés során is azt hittük hogy nagy ütök-vágok játékot fognak játszani, de ez egyáltalán nem így történt. Rossz előjelenk tűnt az is, hogy Tamás lesérült és se Misi se Marci se Robi nem tudott eljönni.

Az első negyed nagyon furán kezdődött. Az első 4 percben egyik csapat sem dobott kosarat, de az bíztató volt, hogy nekünk sokkal tisztább helyzeteink voltak. Hamar kiderült, hogy simán dobálhatunk üresből kintről (ami nem működött) és hogy a fiatalabb játékosainkkal nem nagyon tudnak mit kezdeni. Innentől már csak arra kellett figyelni, nehogy Attilák kipontozódjanak.

A negyedek eredményei is jól mutatják, hogy az elején nehezen indultunk, a második negyedben tulajdonképpen nagyjából bebiztosítottuk a győzelmet, a harmadikban ügyetlenkedtünk kicsit támadásban, az utolsóban pedig már kicsit kiengedtünk és hagytunk is 3-4 sima ziccert, mert nem akartunk faultolni.

Zónát védekeztünk ami jól is ment, bár nekem nagyon fura volt végig hátul középen védekezni. (Kővári Attila ötlete volt, hogy Bauer Attila ne pontozódjon ki és ez működött is.) A 2 Attila elég jól dobott, én pedig kb. 7-8 dobásból találtam be 3-szor. Pistunak nem ez volt élete meccse. Szerintem megint megzavarta, hogy túl üresen dobálgathatott és saját bevallása szerint legalább 10-et kihagyott. Szabolcsnak és Zsoltnak most nem annyira ment a támadás, bár Szabinak így is volt 4 kosara (szerinte 5, de mivel nem tudjuk, hogy kihez írták be az egyiket most megmaradtam az eredeti jegyzőkönyvnél.)

A büntetőket megint szörnyen dobtuk. Ha ilyen felállással fog játszani a Sajtó SC, akkor a legtöbb csapat minimum 40 ponttal fogja verni őket, de az is lehet, hogy most hiányzott néhány erősebb játékosuk. Amúgy nagyon normális, szimpatikus csapat.

Még annyi hozzá tartozik, hogy Szabi labdáját választottuk a szegényes kínálatból, de kb. a 2. percben már meg is bántuk, mert (talán Szabolcson kívül) senkinek sem tetszett.

2011/10/10

Gyűrűk Urai KSE - Budai XI. SE Old Boys

2011. október 8. Kárpát utca 49-53.
bírók: Réger Zsolt, Hack András

Német Tamás: 20 (8/15)
Bori István: 17/15
Németh András: 13/3 (2/8)
Bauer Attila: 8 (0/1)

végeredmény: 71-64
negyedek: 18-17; 15-11; 13-23; 25-13

Elég sokat változott pár nap alatt, hogy hányan fogunk megjelenni a meccsen: Mivel úgy nézett ki, hogy se Marci se Tamás se Kővári Attila nem tud majd eljönni megpóbáltuk kicsit későbbre halasztani a meccset amiben az ellenfél maximálisan segítőkész volt, de a szövetség nemtörődömsége és Zoli feledékenysége miatt ez nem sikerült. Pár nappal később kiderült, hogy Misi és Zsolt el tud jönni és péntekre az is, hogy Marci is ott lesz, így már lettünk volna 8-an azzal a reménnyel, hogy még a vége előtt Tamás is odaér a diplomaosztójáról. Aztán szombat reggel kiderült, hogy Robi lebetegedett, Attila dugóbakeveredett és késni fog, Marci és Zsolt pedig metróval jött volna, de az nem jár, így megint csak 4-en maradtunk. Szerencsére Pistu el tudott ugrani Marciékért és időben megérkeztek. Közben egy darabig úgy nézett ki, hogy a hazai csapatból sem lesznek 5-en, de végül minden megoldódott.

Az első negyed még egész jól indult. Annak ellenére, hogy ismertek minket és tudták, hogy ebben a felállásban kintről fogunk dobálni a 3-2-es zónájukat sikerült átdobni és 4-szer is betaláltunk távolról (az egyiknél ráléptem a vonalra és csak 2-es volt). Amikor a negyed vége felé megláttam Tamást belépni a terembe biztos voltam a győzelemben, hiszen kintről jól kezdtünk és tudtuk, hogy nemsokára még Attila is megérkezik Marci és Tamás mellé. Az már ebben a negyedben is látszott, hogy a 8-as játékosukkal (Horváth Zoltán) gondjaink lehetnek, hiszen szerzett már 11 pontot és dobhatott 6 büntetőt, de itt még bíztam benne, hogy ő majd elfárad mi pedig jobban tudunk védekezni rajta.

A második negyed nem sikerült valami jól. Itt Pistu kosarán kívül egyedül Tamás szerzett (9) pontot. Ráadásul a 33-as játékosuk (Andreani Fernec) akiről tudtuk, hogy jól dob kintről be is vágott 3 hármast.

A harmadik rész jól sikerült. Itt Pistu válaszolt 3 triplával, és nekem is bement egy 2+1-em (majdnem 2, de a másodiknál kihagytam a büntetőt) és úgy álltalában bejöttek a betöréseim, mert vagy pont vagy fault lett belőle vagy sikerült jól leosztani valakinek a palánk alatt.

Az utolsó részre valahogy szétestünk. Itt talán több eladott labdánk volt mint addig összesen (itt se volt nagyon sok, de 4-5 igen) és a végén a faultolásaink se jöttek be. Ebben a negyedben 22-ből 9 büntetőt dobtak be a gyűrűk urai.

Összesen az ellenfél 38-ból 19 büntetőt dobott be, mi pedig 24-ból 10-et. Ez rengeteg büntető, pedig nem volt egyáltalán durva mecccs. Egyszerűen a 8-as centerük nagyon okosan csinálta a dobócseles alálépéseket ami miatt dobhatott 18 büntetőt. Tudtuk, hogy hogyan kell védekezni rajta csak nem tudtuk megcsinálni ezért juthatott el könnyedén 12 kihagyott büntetője ellenére is 30 pontig. Felváltva próbálkozott vele Marci, Attila, Misi, Tamás sőt még Pistu is, de nem sok sikerrel. Legjobban még Misi fogta, de ő alig pár percet játszott, illetve Tamás, de őt nem nagyon mertük ráállitani a vége előtt, nehogy kipontozódjon (ami annak tükrében, hogy Tamásnak egyetlen faultja se volt elég rossz húzásnak tünik.)

A támadással nem volt olyan sok baj, mint a védekezéssel. Pistu jól dobott kintről, a büntetőket leszámítva többnyire én is betaláltam, Tamás kapott sok labdát és Attila se hagyott ki nagyon dobást. A 13 kihagyott büntető Tamás és az én részemről nagy hiba. Ezzel nyerhettünk volna. A gyűrűk urai összesen 7-en vannak (most 6-an jöttek el), tehát ők nem lesznek sokkal erősebbek a visszavágóra és valószínű, hogy Zolinak se 30 pontos az átlaga. Tudjuk mit kell játszani ellenük, csak jobban kell megcsinálni. Ja, mégvalami: A második negyed elején átálltunk egy picit zónára, de az nagyon nem működött. Ellenük egyértelműen embert kell fogni, de ennél jobban.

2011/10/01

Budai XI. SE Old Boys - Szent Pál Akadémia

2011. október 1. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Réger Zsolt, László Zsolt

Kővári Attila: 18 (2/4)
Német Tamás: 16 (6/10)
Bauer Attila: 11 (1/1)
Nemcsok Márton: 6 (0/2)

végeredmény:69-44
negyedek: 22-4; 11-14; 17-16; 19-10

A Szent Pál csapatról annyit tudtunk, hogy 2 éve a D bajnokság leggyengébb csapata volt, de fogalmumk se volt, hogy azóta mennyit változtak. Az mindenesetre biztatónak tűnt, hogy mi egy elég jó kerettel tudtunk kiállni.

Az első negyedet megnyertük 18 ponttal és ez nagyjából el is döntötte a meccset. A második negyed nem volt valami jó és a harmadik vége is gyengén sikerült, de a negyedikre megint összekaptunk magunkat és eddigre valószínűleg ők már lélekben feladták (bár talán pont ezért az egyik srác itt sokkal felszabadultabban játszott és dobott is ebből néhány szép kosarat).

Az első negyedben eléggé feladtuk a kinti védekezést ami miatt mérgelődtem, de az ellenfél itt még egyáltalán nem talált be, ellenben Attila itt dobott 11 pontot és Tamás is jó formát hozott amivel el is húztunk.

A második negyed vége előtt Robi és Kővári Attla valamin összevesztek amiért gyorsan le is cseréltem őket. Ugyan nem valami jól fejeztük be ezt a negyedet, de ők legalább nem a pályán rendezték a kérdést ami kifejezetten jót tett, mert a második félidőben mintha keresték volna egymást a labdával és ebből jó dolgok születtek.

A harmadik vége előtt majd 2 perccel Kővári Attila már látta, hogy esünk szét és mondta, hogy kérjünk időt, de valamiért én azt hittem, hogy még az első félidőben járunk és nincs több időkérésünk. Mire észbekaptam már csak 50 másodperc volt hátra.

25 ponttal nyertünk, de simán lehetett volna 40 körül is, ha nincs 20-25 eladott labdánk (csak az első félidőben volt 10 vagy 11 lépéshibánk.) Tamás jól játszott és végre labdát is kapott. Meg is lepett a végén, hogy "csak" 5 mezőnykosara volt. A 2 Attila is jó volt, Robi közepes, mi Pistuval pedig nem nagyon találtuk a dobást, de ezt nem is erőltettük túl: én 3-at dobtam rá Pistu pedig úgy 6-7 körül. Marci is elég jó volt, Szabolcsnak most még nem annyira jött ki a játék. Sikerült az időt is elég jól beosztanunk: mindenki játszott 20-25 percet, Tamás és Attila pedig kb. 32-33 percet.

Ebben a felállásban most jobbak voltunk 25 ponttal, de nem tudhatjuk, hogy milyen játékosok hiányoztak a másik oldalról (ők most 6-an voltak.)

2011/06/01

Gödi SE - Újbuda TC Old Boys

2011. május 16. Göd Petőfi u. 44.

bírók: Tahin András, Bujtor Péter


Bódi Róbert: 13/3

Német Tamás: 10 (0/3)

Bori István: 9/9

Soos Dániel: 8 (2/4)

Gergley Csaba: 5 (3/3)

Bauer Attila: 4

Németh András: 2

Kohári Zsolt: 0


végeredmény: 82-51

negyedek: 11-13; 17-21; 29-10; 25-7


Mivel a gödi srácok nem túl magasak az volt a terv, hogy mi erőltetjük a magas embereinket illetve az ő legjobb játékosukat (Andó Máté) megpróbáljuk meglepni egy olyan zónával amiben a szokásos betörései végén Tamással találja magát szembe.


Ez a terv az első félidőben tökéletesen működött. Tamás, Attila és Dani itt dobtak 19 pontot és mivel behúzódott rájuk az ellenfél Pistu is szórt 3 triplát Robi 2 kosara mellé. Emelett ők is sorra megakadtak a hátsó magas embereinken és így még 10 ponttal is vezettünk a félidőhöz közeledve. (Sajnos a végén eladtam a labdát így csak 6 pontos előnnyel fordultunk.)


Csabi már az első félidőben is inkább a bírókkal törődött mint a játékkal. Ehhez hozzájött, hogy a Göd nagyon jól meglátta mit kell csinálniuk: Kijöttek egészpályára. Zsolt nem volt igazán formában, Csabi pedig inkább magyarázott így elég sok labdát elveszettünk. Még az volt a legjobb megoldás, ha Dani hozta át a labdát. A rengeteg eladott labdánk mellé még bejött az utolsó negyedre Tamás és Dani kipontozódása is ami végképp megpecsételte a vereséget. Mivel én csak pár percet bírtam a hátammal az utolsó negyedre gyakorlatilag csere nélkül maradtunk.


Robi jó volt támadásban. 6 kosara mellett alig hagyott ki valamit.

2011/05/02

Újbuda TC Old Boys - Újbuda TC Mind1

2011. április 30. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Réger Zsolt, Bános Csaba

Kővári Attila: 23 (5/10)
Német Tamás: 12 (2/8)
Bauer Attila: 5 (1/4)
Soos Dániel: 5 (1/4)

végeredmény: 54-42
negyedek: 16-7; 8-16; 16-16; 14-3

Sok szempontból fontos volt ez a meccs: Egyrészt mert 2 év alatt 5-ször kikaptunk a Mind1-től és már nagyon szerettünk volna nyerni, másrészt mert 9 vereségünk volt zsinórban és nem akartuk így befejezni az évet, harmadrészt mert most tért vissza Tamás az év eleji sérüléséből és kiváncsiak voltunk mire megyünk vele.

Mivel 8-an voltunk és nekem is nagy kedvem volt játszani ezért sejtettem, hogy a cserékkel nehéz dolgom lesz. Ez sajnos így is történt és utólag látom, hogy Robi keveset, Zsolt pedig alig volt a pályán. A centereink beoszották egymás között a 80 percüket, de mi 5-en voltunk 120 percre amiből túl sok jutott nekem és talán Csabinak meg Attilának is. Attila amúgy csak kb. 1 percet ült ha jól emlékszem és az is elég fura volt. Már a 3. negyed vége felé jártunk amikor (talán valami bírói ítélet miatt) hirtelen felkapta Attila a vizet és mivel legutóbb az ilyennél éreztem, hogy pihennie kéne de nem kértem cserét (ami technikaihoz és kipontozódáshoz vezetett) ezért gyorsan cserét kértem és mondtam, hogy pihenjen pár percet. Itt jött a kellemetlen helyzet, mert én már a pályán voltam mire Attila közölte, hogy ő most nem megy le. Nem akartam veszekedni és meccs után sem hoztuk elő a témát, de tényleg csak az volt a szándékom, hogy kicsit megnyugodjon. Szerencsére a játékvezető mondta, hogy ha már megkezdük a cserét akkor végig kell csinálnunk. Bő 1 perc után vissza is cseréltünk. Addigra Attila megint nyugodt volt és jól is játszott tovább, de azért ez így nem jó.

Na hogy a meccsről is írjak valamit: Tamás visszatérése jól sikerült. Rengeteget jelent egy ilyen magas ember a védelem közepén aki lepattanót is tud szedni meg sapkát is osztogatni. Sokan megijednek tőle. Bauer Attila is nagyot ugrik és rengeteg sapkát kiosztott idén, csak mellette nyugodtabban és ezért pontosabban is dobnak. Miki mondta a Mind1-ből meccs után (és ezt láttam a padról is), hogy amikor elindult befelé és Tamást látta magaelőtt, akkor úgy érezte, hogy sokkal nagyobb ívben kell dobnia mint máskor. Támadásnál is több helye lett a kis embereinknek, mert kénytelenek voltak behúzódni a hátsó védők, így amikor Kővári Attila ellépett a fenti ember mellett, akkor sokkal kevésbé ugrottak rá a hátsó magasak mint álltalában és ő jól is dobta a középtávoliakat. Nem csak Tamáson múlt persze a dolog. Valahogy sikerült most megtalálnunk azt az erőszakosságot ami a játékvezetők szerint még belefére a szabályokba. Dani és Bauer Attila is szedte sorra a lepattanókat és én is úgy éreztem, hogy sokszor elakadt rajtam a Mind1 támadása.

2-szer pár percre emlészem amikor tudatosan támadtunk és ez nagyon hatásos volt: A második félidő elején megbeszéltük, hogy mivel a Mind1 2-1-2-t védekezik ezért fent viszonylag közel állunk egymáshoz, sokat passzolgatunk és ahol kinyílik a teteje ott vagy beadjuk a centernek vagy belépünk. Centereink ugyan nem kapták meg sokszor a labdát, de a 3. negyed elején 3 támadásunk volt Csabi irányításával amiből Attilának 2 nekem pedig 1 sima belépéses kosarunk született nagyjából védők nélkül. Sajnos 3 kosár után ez sok passzos fenti játék megszűnt, pedig szerintem lehetett volna folytatni még egy darabig. A másik rész az volt amikor az utolsó negyedben kerestük Tamást a palánk alatt, meg is találtuk és kosarak is lettek belőle. Korábban megint volt olyan periódus (főleg az első félidőben) amikor a B játékot próbáltuk és hosszú időre megfeledkeztünk a magas embereinkről. Látszott is, hogy Tamás egyre kijjebb jön labdát kérni, de amikor a hármas környékén kapta meg, akkor sokkal nehezebb dolga volt eljutni a palánkig. Ha jól emlkészem a kosarait is akkor dobta, amikor a palánktól kb. 3 méteres körön belül kapott labdát.

Volt egy másik szokatlan jelenet is: A 3. negyed felénél Conan a Mind1-ből nagyon mérges lett a bírókra és az egyiknek az arcába üvöltve szídta a felmenőit. Szerintem a játékvezető nem volt biztos, hogy neki kiabál vagy a kispadnak (3-4 méternyire álltak egymástól) ezért kérdően nézett vissza és csak akkor adott technikait amikor Conan (most már egyértelműen) folytatta. Ezután még be is mutatott neki és megkapta a második technikait. Én ezt a játékvezetőt (Bános Csaba) még sose láttam, de StaPe mellett ő lehet a legnyugodtabb sípos ember, mert a legtöbb bírónál Józsi mehetett volna következő héten Conan fegyelmi megbeszélésére, de ő csak annyit mondott Lőrincnek a kispadnál, hogy "2 technikai, de játszat még ha akar" és ezt mindenféle gúny nélkül csak arra utalva, hogy az érintett játékos kiment a teremből. Ezután dobhattunk 4 büntetőt, de nem jöttünk ki valami jól belőle, mert egyrészt 2 kimaradt, másrészt a Mind1 jól felszívta magát és agresszívan támadni kezdett, harmadrészt mi látványosan szétestünk. A következő pár percet meg is nyerték 5 ponttal, és csak 1 pontos előnnyel kezdthettük az utolsó negyedet, de ezúttal nem mi voltunk azok akik elfáradtak a végére, hanem a Mind1 és így végülis "simán" nyerhettünk.

Az is hozzátartozik a törénethez, hogy Steve nem volt ott a Mind1-nél, nálunk viszont hiányzott Pistu és a legutóbbi 8 hármasunkkal szemben most összesen 1-et dobtunk.

Ja és a büntetők szörnyen mentek: 9/26 A két legjobb büntetőző játékosunk kihagyott 11-et.

2011/04/17

Újbuda TC Old Boys - Ultimate Warriors

2011. április 16. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Réger Zsolt, Jakubik Dániel

Németh András: 10/3 (5/6)
Kővári Attila: 8 (0/1)
Bódi Róbert: 7/3 (2/3)
Bauer Attila: 6 (2/2)

végeredmény: 42-91
negyedek: 12-18; 8-24; 6-24; 18-25

Mostanra csúcsosodott ki a 2 csapat közti különbség. Mi fokozatosan efogytunk, lesérültünk, nem jártunk edzésre ahogy közeledett az év vége, a Warriorok pedig az amúgy sem rossz keretüket még fel is erősítették új és ügyes játékosokkal. Annak ellenére, hogy volt lehetőségünk tisztán dobni nagyon nem találtunk be. Marci dobása volt még a legjobb. Ő nagyjából csak az utolsó negyedben játszott és ott 4 dobásból 3-szor pontot is szerzett. Én most viszonylag keveset dobtam rá (5-6 dobás) amiből a 10 pont kifejezetten jó lehetne, ha nem a büntetőkből jött volna össze.

1 dolog van amit pozitívumként tudok emliteni: Többször eljátszottuk a B játékot a 2-1-2-es zóna ellen és kicsit más lett mint ahogy gyakoroltuk még év elején, de látszik, hogy működik. Ezekből volt 6-7 sima dobása a 2 Attilának. (Kár, hogy most egy se ment be.)

"Elkövetkezett az utolsó mérkőzésünk az Old Boys ellen és mivel megfogadtuk,hogy azt az 1 vereséget háromszor adjuk vissza,úgy léptünk pályára,hogy meg kell szereznünk a győzelmet bármi áron.Tudtuk,hogy a múlt héten 5-en léptek pályára sérülések miatt és hallottunk olyant is,hogy abból az 5-ből is ketten sérültek ezért féltem,hogy nem lesznek meg,de örültem amikor már 7-en melegítettek a mérkőzés elején.
Az első negyedben kicsit döcögve kezdtünk,de időkérés után megrázta magát a társaság és végre a védekezésünket is összeszedtük.2. negyedben változtattunk a felálláson és sikerült egy szép negyedet produkálni.Rengeteg lepattanót szedtek a centerek támadásban és védekezésben is.3. negyedben szintén variálltam a felállást ami szintén jól sikerült és űberelni tudtuk a 2. negyed végeredményét.Amit a szünetben megbeszéltünk sikerült,lepattanókat jól szedtük és kifogástalanul védekeztünk.A 4.negyedet kicsit elszórakoztuk,de így is nyertünk.
"

2011/04/16

BLF Palota - Újbuda TC Old Boys

2011. április 9. Bogáncs u. 51-53.

bírók: Réger Zsolt, Aranyosi Béla


Bódi Róbert: 11/3

Bauer Attila: 8 (0/2)

Németh András: 8

Bori István: 7/3

Kohári Zsolt: 4 (2/4)


végeredmény: 134-38

negyedek: 32-11; 29-8; 30-12; 43-7


Ezen a meccsen semmi esélyünk nem volt. A BLF eddig veretlen és 11-en jöttek el mi pedig úgy tudtunk kiállni 5-en, hogy Pistu térde még mindig fájt, nekem pedig már előző nap a sima járás is fájdalmat okozott. Veszekedés nem volt, és nem estünk szét lelkileg sem, de testileg teljesen. Én a második félidőben már csoszogni is alig bírtam és az utolsó negyed elején Robi vádlija is bedurrant. Viszont Zsolttól továbbra sem tudta elvenni a BLF a labdát. Többnyire félpályától fogtak embert és sok mindent megpróbáltak ellene, de nem tudták elvenni a labdát. Eleinte felváltva fogták a gyors embereik, de miután sorra elment mellettük már ketten álltak rá. A vége felé nem egyszer hárman támadták meg a félpályánál és mindössze feldobást tudtak elérni vagy azt, hogy miután áthámozta magát rajtuk a passza már pontatlan volt. Egyszerűen nem tudták megállítani. Ha még a ziccereket is sikerült volna bedobni, akkor simán 20 pont fölött lett volna.

2011/04/08

Újbuda TC Mind1 - Újbuda TC Old Boys

2011. április 04. Kiss János altábornagy utca 42.

bírók: Józsa András Junior, Mocsai László


Bauer Attila: 16

Bódi Róbert: 13/3

Bori István: 13/12 (1/2)

Németh András: 13/9 (4/10)

Soos Dániel: 7 (3/5)

Kohári Zsolt: 2


végeredmény: 80-64

negyedek: 14-20; 21-16; 16-16; 29-12


Mivel se Csabi se Attila nem tudott eljönni, Pistunak fájt a lába én pedig 2 hete nem nagyon fogtam labdát túl sok esélyünk nem volt, de úgy álltunk hozzá a meccs elején, hogy játszunk egy jót. Amig bírtuk fizikailag addig ez be is jött. Végig Zsolt hozta a labdát és Dani kivételével elég jól el is osztottuk a támadásokat. Ő valahogy kevesebb labdához jutott mint kellett volna. Még 7 perccel a vége előtt is vezettünk 1 ponttal, de ott látványosan elfáradtunk. Sorba jöttek az eladott labdák amiből a sokkal fittebb Mind1-es srácok lefutottak minkent és dobtak 25 pontot miközben mi összesen 2-szer találtunk be. Végig embert fogtunk ami a viszonylag jó dobószázalékok miatt működött is a végéig. Kb tucatnyi eladott labdánk lehetett az egész meccsen, aminek a nagyrésze a végjátékban esett.


A hármasok nem voltak rosszak. Kb 20-at dobhattunk rá amiből 8 bement. Attila hiányában én próbálkoztam betöréssel amiből 5-ször lefaultoltak, kb ugyanennyiszer sikerült leadnom valakinek amit a többiek többnyire be is dobtak, de sajnos a maradék 5-6 kísérletem sorra kimaradt.


Most kivételesen nagyjából azt is tudom, hogy ki mennyit játszott:

Attila 40 perc

Zsolt 37 perc

Dani 30 perc

Robi 35 perc

Pistu 30 perc

András 28 perc

2011/03/26

Újbuda TC Old Boys - Kiss Lenke KS

2011. március 26. Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Minár László, Józsa András Junior

Kővári Attila: 14
Bori István: 9/9
Soos Dániel: 9 (5/8)
Bauer Attila: 6
Bódi Róbert: 3/3
Kohári Zsolt: 3 (1/2)
Gergely Csaba: 2
Németh András: 0

végeredmény: 46-63
negyedek: 10-16; 9-14; 12-16; 15-17

2011/03/21

Victoria-Híd-Unió/B - Újbuda TC Old Boys

2011.március 20. Marczibányi tér
bírók: Menyhárt Ferenc, Gaál István

Kővári Attila: 17 (5/6)
Németh András: 10/9 (1/2)
Soos Dániel: 9 (3/5)
Kohári Zsolt: 1 (1/2)

végeredmény: 59-47
negyedek: 14-16; 9-2; 10-18; 26-11

Tudtuk, hogy a Híd-Unió össze fogja szedni magát erre a meccsre. Kár, hogy nekünk annyira nem sikerült. Tudom, hogy olcsó magyarázat a labdát okolni és nem is mondom, hogy amiatt nyertek, de az biztos, hogy hiba volt elfogadni meccslabdának azt a Wilson Wave-et. Egyszerűen mindenki átdobta vele a gyűrűt. A másik dolog amivel nyertek az a centerük fegyelmezett, jó játéka. Az eddigi meccseinken ő nem sokat tett hozzá a csapatához, de most nyugodt maradt és berámolt 23 pontot (12-t az utolsó negyedben).

Az első negyed még úgyahogy elment, bár már itt is rengeteg dobást kihagytunk. Az ellenfél teljesen behúzódott és hagyta, hogy kintről dobáljuk a homályokat. Itt még Dani és Attila rengeteg támadópattanót szedett amikből azért születtek pontok. A második negyed tragédia volt. Itt simán elmehettek volna 20 ponttal. A harmadikban összeszedtük magunkat és 3 pontos előnnyel kezdhettük az utolsó játékrészt ahol aztán minden összeomolott. A negyed elején volt egy 10-2-es rohamuk ami után időt kértem. Mivel 4:40 volt hátra és 5 pont hátrány megbeszéltük, hogy átállunk emberre. Ezután a következő 2 támadásunkból lefutottak minket és kb 30 másodperc alatt 10 pontra nőtt a hátrány. Itt próbálkoztunk még hármasokkal, de továbbra sem ment.

Pontosan tudjuk, hogy mit kell játszanunk a Híd ellen hogy nyerjünk, de ennyire rossz dobóformával még úgy sem volt sok esélyük, hogy az eddigi 3 meccsen 20+ pontos játékosuk most egyetlen pontot sem szerzett. Pistuval ketten közel 30 hármast dobtunk rá (teljesen tisztán) amiből 3 ment be. Még így is nyerhettünk volna, de a páros negyedeket nagyon elrontottuk. Marci most kevesebbet játszott, Bauer Attila pedig kipontozódott 3 peccel a vége előtt.

Csak hogy a játékvezetőkről is legyen valami emlék: Szerintem korrektül vezették a meccset. Sokmindent nem fújtak le ami miatt volt mindkét oldalon némi hőzöngés. Következetesen és egyenletesen engedték a keménykedést, de csak annyira, hogy ne durvuljon el a játék.

2011/03/14

Újbuda TC Old Boys - Gödi SE

2011.március 12. Kiss János altábornagy utca 42.

bírók: Szokolainén V. Csilla, Horváth Bors


Bauer Attila: 18

Soos Dániel: 14 (4/8)

Bori István: 12/12

Bódi Róbert: 6

Kővári Attila: 6

Németh András: 4 (4/4)

Gergely Csaba: 2

Kohári Zsolt: -


végeredmény: 62-70

negyedek: 9-18; 20-19; 13-13; 20-20


A gödi csapatból megint csak 7-en jöttek el ami újabb lehetőséget nyújtott, hogy végre nyerjünk ellenük egy mérkőzést. Sajnos az első negyedben nem nagyon találtunk be és még ha az itt kialakult 9 pontos hátrányt néha le is tudtuk csökkenteni mindig visszacsúsztunk. Az emberfogás szerintem működhetett volna, de a legjobb játékosukat (Andó Máté) hiába fogta felváltva a 2 Attila most nagyon jó napja volt és meg sem állt 36 pontig. A padról láttam, hogy nagyon szépen csinálta leforgásokat és noha nem ugrott hatalmasat és nagyon erős sem volt mégis pontjai nagyrészét a palánkunk alól dobta. Ráadásul a játékvezetők véletlenszerű fújásán ő is felhúzta magát amiből mi jöttünk ki rosszabbul, mert ahelyett hogy idegeskedett volna mégjobban játszott. A másik játékosuk aki a sokat dobott a testesebb srác volt (Radványi György). Neki is volt 17 pontja. A többiek nem nagyon tettek hozzá.


Nálunk Attilák szerepe kicsit felcserélődött ezen a meccsen. Kővári Attila az elején kiosztott 2 hatalmas sapkát és utána is nagyon próbált labdát szerezni, de ez sajnos kb. 25 perc játékhoz és az utolsó negyed eleji kipontozódáshoz vezetett. Bauer Attila viszont dobott 9 kosarat ami nekem valahogy fel sem tűnt közben. Pistu is bevágott 4 hármast és Robi is hozott egy közepes formát Danival, de mi többiek sajnos nem nagyon tudtunk hozzátenni. Nekem még az elején bement 4 büntetőm és úgy éreztem mennem kell befelé, de sajnos ezután több fault nem volt rajtam és sorban kihagytam a dobásaimat. Csabi kicsit szét volt esve az elején. Volt pár eladott labdája és szerintem sokat foglalkozott reklamálással. Ezután megfeledkeztem róla a cseréknél és mikor az utolsó negyedben kérdeztem, hogy visszajön-e akkor teljesen jogosan nem volt hozzá kedve, így ő most elég keveset játszott. Sok eladott labdánk volt pedig nem nagyon támadtak ki. Elinte félpályára kijöttek ugyan, de az sem volt túl vészes, a félidőtől pedig behúzodtak előbb 2-1-2-es majd 3-2-es zónára. A támadásunk egyáltalán nem volt sem begyakorolt sem szervezett. Talán 1-szer csináltuk meg a 2-1-2-es zóna ellen rendesen az A játékot, de amúgy még az emberfogás elleni alapvonali játékra sem álltunk fel. Látszik, hogy nem járunk edzésre és amikor ott vagyunk akkor sem gyakoroljuk azt a pár dolgot ami ilyenkor jól jöhetne.


Sok helyen nyerhető lett volna ez a mecs, mert annak ellenére, hogy én közel 10 dobást kihagytam, nem volt sok büntetőnk, Kővári Attila pontjai hiányoztak, Andó Mátéval nem tudtunk mit kezdeni, 15 fölötti eladott labdánk volt csak 8 pont lett közte a végén. Van még egy meccsünk a Göddel ami ugyan az ő nem nagyon pattogó pályájukon lesz és az eddigi 3 vereség sem ad okot túl sok optimizmusra, de talán egyszer sikerül nyerni ellenük.


A játékvezetéssel mindkét csapatnak volt baja, mert teljesen következetlen volt. Mintha véletlenszerűen fújnák le a dolgokat vagy hagynák továbbmenni. Volt például egy jelenet, amikor az egyik gödi srác simán megfogta 2 kézzel a labdát aztán újra leütotte. Ránéztem Csillára a padról és mondtam, hogy ez kétszerindulás ő pedig mondta hogy igen, de nem fújta le. Igaz, hogy 1 passzal később elvesztették a labdát, de ez akkor is furcsa volt. Az ellenfél nekem továbbra is szimaptikus és jó velük játszani. Még jobb lenne, ha nyernénk.

2011/03/05

Újbuda TC Mind1 - Újbuda TC Old Boys

2011. március 5. Kiss János altábornagy utca 42.

bírók: Menyhárt Ferenc, Popráczy László


Kővári Attila: 23 (3/8)

Bódi Róbert: 16/6

Soos Dániel: 15 (3/7)

Bauer Attila: 8

Gergely Csaba: 5/3 (0/2)

Bori István: 3/3

Kohári Zsolt: -


végeredmény: 81-70

negyedek: 22-11; 18-23; 18-15; 23-21


Szerdán megbeszétük edzés után, hogy embert fogunk majd és nagyjából le is osztottuk hogy kinek ki jut. Ehhez képest én kimaradtam, mert úgy megdagadt a bokám hogy járni is alig tudok, Attila közölte meccs előtt hogy fáradt és nagyon fáj a vádlija, Pistu pedig hogy ne fogjunk embert, mert ő is kivan. Szóval zónával kezdtünk, ami nem működöt túl jól. Sajnos elég sok tiszta dobása volt a Mind1-nek, amiket jó százalékkal be is dobtak. Nekünk ugyan szintén volt egy halom üres dobásunk, de ebben a negyedben Attilán kívül senki sem tudott kosarat dobni, így a második negyedre már 11 pontos hátránnyal fordultunk.


Valamikor a második negyed elején átáltunk emberfogásra ami valamivel jobban működött, mert legalább komolyabban meg kellett dolgoznia a Mind1-nek a pontjaiért és ugyanakkor mi is kezdtünk kicsit jobban dobni. Az utolsó negyed felére sikerült 2 pontra csökkenteni a hátrányunkat. Itt már szóltam Attilának, hogy ne faultoljon, mert 4 van neki és nélküle nem fogunk nyerni, de sajnos egy olyan jelenetnél amikor Steve elment mellette és fennakadt Danin Attilára fújt az egyik játékvezető. Ahogy sejthető is volt ezután több eladott labdánk miatt újra 10 pont fölé nőtt a hátrány.


Sajnos Pistunak nem ment ezen a meccsen bár az elején rengeteg üres lehetősege volt, de a sikertelen kísérletek láthatóan elbizonytalanították és már az ötödik percben inkább továbbadta tiszta dobóhelyzetből is a labdát. Robi első 2 kísérlete nagyon elszállt, de ezután remekül dobott. Sajnos Zsolt és Csabi most nem nagyon tudtak pontban hozzátenni. Csabi ráadásul megint levonult fél perccel a vége előtt a pályáról (akárcsak a BLF ellen) ami automatikus technikai lenne.


Kár, hogy nem bírtuk az utolsó 3 percet, mert egy nagyon jó meccs volt. Én kispadról már évek óta nem élveztem ennyire saját mérkőzést. A 71 dobott pont nagyon jó, de a 80 kapott az túl sok. Leginkább Steve-vel nem tudtunk mit kezdeni, aki 26 pontot szerzett. Ja és a 11 kihagyott büntető is luxus.

2011/03/04

Ultimate Warriors - Újbuda TC Old Boys

2011. február 27. Tejút utca
bírók: Számay Szabolcs, Pál Tibor

Kővári Attila: 20 (6/8)
Bauer Attila: 15 (3/8)
Nemcsok Márton: 1 (1/2)

végeredmény: 92-54
negyedek: 19-17; 25-16; 33-11; 15-10

Nekem a sima járás is fájt és Dani nem tudott eljönni ezért most Marcival is csak 6-an tudtunk kiállni. Sejtettük, hogy kevés lesz ez így, de némi bizakodásra adott okot, hogy a Warrioroktól is hiányzott 1-2 dobóember (ellenben jöttek új játékosok, akiket még nem láttunk).

Az első negyed jól indult, legalábbis ami a támadást illeti. Pistu végre elkapta a fonalat és 5 kinti dobásából 4 bement (kettőnél sajnos belépett, de azok is nagyon messziről voltak), Kővári Attila pedig nagyon jól dobta a középtávoliakat. A negyed elején Pözsó még jól szedte a támadókat, de aztán megbeszéltük Marcival, hogy inkább rá figyeljen mint a labdára, ami be is jött. Sajnos ezután az egyik leggyorsabb játékosuk kísérgette Pistut aki így még kb. 2 dobásig jutott, a többiek pedig tolták rendesen Kővári Attilát. Bauer Attila még kisegített a 15 pontjával, de a többiek nem is nagyon dobtak rá.

A második negyed nagyjából egál volt az utolsó percig. Ebben a percben és a következő negyedben a RENGETEG eladott labdánk miatt 40!! pontot kaptunk. Nagyjából félpályánál támadtak ki amitől mi sorban bepánikoltunk és eladtuk a labdát, ők pedig egyre jobban belelendültek. Ezek után már nem csak fizikailag, hanem lélekben is elfáradtunk és nagyon simán kikaptunk.

Sajnos nagyon sok pontot kaptunk az eladott labdákból és rengeteg sima ziccerük volt abból, hogy az egyik oldalon beindult valaki és a másik oldalról alapon besétáló ember üresen kapta meg tőle palánk alatt a labdát. Kintről ugyan nem nagyon dobtak, de a 6-os játékosuk azt csinált velünk amit akart és a 22-es új játékos is ügyes volt. Nem nagyon volt esélyünk 6-an, de ha nem adunk el ennyi labdát és nem totális átjáróház a zónánk alja, akkor azért lényegesen szorosabb lehetett volna.

"Kicsit álmosan kezdtünk és az Old Boys a tripláikkal ezt meg is bosszúlta.Időt kellett kérjek,hogy tisztára mossam a fejeket és utána a mérkőzés végéig kifogástalanul játszott a csapat.Újabb 2 új játékost próbálhattunk ki és megmondom őszintén nem számítottam ilyen kiemelkedő teljesítményre.A két játékunk is jól sikerült amit kértem a srácoktól az szinte mindig teljesítették és az eredményt látva be is jött.Értem ez alatt a letámadást és a centeres figurát.Jó volt látni,hogy Golyót még jobban meg tudjuk ezzel játszani és ezen a mérkőzésen megdobta a szezon legjobbját.Kiváncsi lettem volna ha Goofy is el tudott volna jönni,milyen végeredményt tudtunk volna produkálni,mert ez a gyors lerohanos játék neki nagyon fekszik.Gratulálok a CSAPATNAK!!! 2:1"

2011/03/02

Újbuda TC Old Boys - BLF Palota

2011. február 19. Kiss János altábornagy utca 42.

bírók: Iski Zsolt, Sütő Attila Vince


Kővári Attila: 10

Soos Dániel: 8 (2/4)

Bori István: 7/3

Bauer Attila: 6

Gergely Csaba: 4

Németh András: 4/3 (1/2)

Kohári Zsolt: 2


végeredmény: 41-78

negyedek: 13-18; 9-20; 11-19; 8-21


Már régen volt ez a meccs ezért részletekre nem nagyon emlékszem, de az biztos, hogy (főleg mentálisan) nagyon elfáradtunk félidőre. Győzelemre nem volt esélyünk, de jó és nyugodt játékkal 20 pont alatt tarthattuk volna a különbséget, így meg még a vége előtt 10 másodperccel is sikerült még 5 ponthoz juttatni az ellenfelet (sima ziccer helyett technikai).

2011/02/13

Újbuda TC Old Boys - Victoria-Híd-Unió/B

2011. február 12. Kiss János altáornagy utca 42.
bírók: Sütő Attila Vincze, Réger Zsolt

Kővári Attila: 25 (7/8)
Soos Dániel: 12 (4/5)

végeredmény: 63-58
negyedek: 18-8; 7-18; 25-11; 13-21

Ahogy a negyedeken is látszik nagyon ingadozó teljesítményt nyújtottunk. 5 perccel a kezdés után Zsolt 2 kosarával álltunk 4-4-re, de szerencsére utána Dani beindult (itt dobta több mint a pontjai felét). Pistunak sajnos megint nem ment kintről és Attilák se nagyon jutottak el pontig, pedig sok tiszta helyezetünk volt. Bauer Attila például vagy 4-szer hagyta ki ugyanonnan, ahonnan amúgy be szokott találni. Az első negyedet így is nyertük 10 ponttal, de a másodikban nagyon leszerepeltünk. Itt álltunk be Csabival és nem sokat tudtunk hozzátenni a játékhoz, az ellefél viszont feljavult.

A második félidő elején próbálkoztunk egy kis emberfogással aztán hamar visszaálltunk zónára és elsősorban Kővári Attila pontjainak köszönhetően ezt a negyedt fölényesen nyertük. Kicsit keményebben is védekeztünk hátul ami náluk idegességhez és egy technikaihoz vezetett. Attila ebben a negyedben 19 pontot dobott.

Az utolsó negyed megint elég siralmas volt ami miatt fel is jöttek 6 pontra. A vége előtt 1,5 perccel 6 ponttal vezettünk és időt kellett volna húzni, de előbb Pistu majd Bauer Attila is elengedett 1-1 olyan dobást ami előtte nem nagyon ment be. Már kezdtem volna idegeskedni a kispadon, de ezúttal mindketten betaláltak és bár az ellenfélnek volt ideje a rövid támadásaink miatt dobni 2 hármast így is csak 1 pontot tudtak hozni a végjátékban.

A 15-ös játékosuk (Kuluncsics Antal) megint dobott 32 pontot (8-at az utolsó 1,5 percben) amire Attla 25 pontja volt az ellenszer, a többieket viszont elég jól sikerült tartanunk. A büntetőket is jól dobta Attila és Dani (11/13) ami ilyen szoros végeredménynél nagyon fontos volt a győzelemhez. Ők csak 6/21-et dobtak büntetőkből, tehát akár azt is mondhatjuk, hogy ezzel nyertünk.

Csabival most kevesebbet játszottunk (Csabi kb. 15 perc játék alatt kipontozódott) és Pistunak se ment ma, de a többiek jók voltak. Zsolt például 8 pontját kb. 5-6 dobásból érte el. Sokkal simább is lehetett volna, ha jobban dobunk üresből és nem hagyunk ki ziccereket. Igaz, hogy már 3-szor sikerüt a Híd-Unió ellen nyerni, de mégegyszer találkozunk velük, ahol biztos megpróbálnak szépíteni, tehát nem lehetünk könnyelműek.

2011/02/06

Kiss Lenke KS - Újbuda TC Old Boys

2010. február 5. Kinizs utca 1-7.
bírók: Iski Zsolt, Bános Csaba

Soos Dániel: 17 (5/12)
Kővári Attila: 15 (1/1)
Gergely Csaba: 10 (4/8)
Bauer Attila: 4 (0/2)
Kohári Zsolt: 4 (2/3)

végeredmény: 69-53
negyedek: 4-10; 18-18; 25-10; 22-15

Nem kaptam összefoglalót, csak azt tudom, hogy vezettünk majd elfáradtunk és kikaptunk.