bírók: Hevay Tibor, Somlai György
Bori István: 16/12
Németh András: 15/9
Bauer Attila: 9 (1/2)
Bódi Róbert: 8/3 (3/3)
Solymosi Péter: 7 (1/2)
Kohári Zsolt: 4 (0/1)
Jakab Árpád: 0
végeredmény: 65-59
negyedek: 15-21; 12-7; 19-18; 19-13
Ismét nagy lehetőséget kaptunk amivel nem sikerült élnünk. A Mind1-ből nem játszott Feca eltiltás és Conan sérülés miatt. Összesen hatan voltak (2 új magasemberrel). Régóta arra készültünk, hogy amikor Pistu pályán van akkor zónázunk egyébként meg embert fogunk, de mivel Robi és Árpi is éppen hogy beestek kezdésre rögtön zónával indítottunk amin nem váltzotattunk. Lehet, hogy kellett volna, ebben nem vagyok biztos. Szerencsére (a magassági hátrányunk ellenére) nem szedtek túl sok támadópattanót a Mind1-es srácok, de sajnos mi sem.
Az elején nekem elég jól ment. 4 kinti dobásomból 3 beesett (bár az egyik csak 2 pontos volt) és a többiek is betalálhattak aminek köszönhetően 21 pontot dobtuk az első negyedben. Sajnos a másdodikban borzasztóan dobtunk, de ez az ellenfélre is igaz volt így félidőre még maradt 1 pont előnyünk. A harmadik negyed elején is egész jól ment a dobás, de az utolsó 2 perben elvesztettük a 9 pontos előnyünket. Itt látványosan elfáradtunk és csúsztunk lefele ahonnan már nem tudtunk visszakapaszkodni. A negyedik rész elején még sikerült 4 ponttal elmennünk, de utána a Mind1 (nagyon jól ismerve minket) tudta, hogy mit kell csinálniuk ellenünk a meccs utolsó 5 percében amikor mi már nagyon fáradtak vagyunk ők pedig még bírják kondival. Ezt az 5-6 percet megint elvesztettük 14-5-re, pedig nem kellett volna. Nem volt igazán jó a letámadásuk, de megint bepánikoltunk (meg fáradtak is voltunk) és sok eladott labda, elkapkodott támadás volt aminek ez lett a vége.
Peti amúgy megint a 3. negyed végén pontozódott ki, Robinak ugyan volt 8 pontja, de 2 mezőnykosara mellé tucatnyi kimaradt dobás párosult és ezen a héten Árpi maradt pont nélkül. Ahogy az eredmény is mutatja nem kellett volna sok a győzelemhez. Még valami összejött volna (Robi vagy Árpi jobban betalál, nem fulladunk ki ennyire a végére, nem hagyok ki 2 sima ziccert, Peti nem pontzódik ki) akkor nyerünk, de az igazsághoz tartozik, hogy ez nem egy teljes Mind1 volt. A visszavágó nehezebb lesz ellenük.
A játékvezetők megint eléggé össze-vissza fújták a faultokat mindkét oldalon, de volt 3 olyan ítéletük ami ellenünk szólt és ilyen szoros eredménynél elég fájdalmas: A pálya nagyon csúszott ami miatt az első félidőben Krisztián csúszott el a félpályánál és nekiesett Árpinak, a másodikban pedig Steve járt ugyanígy Petivel. A játékvezetők pedig mindkét esetben védő faultot fújtak. Ezen kívül a vége felé egyszer Miki megmentett egy labdát amit egyértelműen úgy húzott vissza, hogy közben már kilépett a pályáról, de továbbengedték. Ezen Robi annyira felhúzta magát, hogy onnantól már nem is tudott figyelni semmire.
No comments:
Post a Comment