2012/12/19

Budai XI. Old Boys - Híd-Unió SE

2012. december 16. - Kiss János altábornagy utca 42.
bírók: Gaál István, Varga Fanni

Jakab Árpád: 15 (3/9)
Németh András: 12/3 (1/3)
Szőke Szabolcs: 9 (1/1)
Orbán Péter: 8 (2/2)
Bauer Attila: 4
Kohári Zsolt: 4

végeredmény: 52-91
negyedek: 8-16; 8-20; 20-26; 16-29

Pénteken még úgy volt, hogy 8-an leszünk (Pistu előre szólt, hogy nem tud jönni), de többeknek közbejött pár dolog. Először én estem ki és ezért már reggel elvittem az igazolásokat Zsolthoz. Pár órával meccs előtt Robi majd kicsit később Solymosi Peti is lerobbant ezért mégis mentem, de elég necces volt a kezdés. Konrkétan egyet se tudtam rádobni, mihelyt bekötöttem a cipőmet jeleztek a bírók, hogy kezdünk. Még szerencsénk is volt, mert Szabi csak ekkor érkezett.

Tudtuk, hogy mit játszik az Unió. Tudtuk, hogy nagyobbak, erősebbek, többen vannak és betömörült zónát védekeznek ami lehetőséget ad tiszta távoli dobásokra, de kivesz minket a palánk alatti játékból és a lepattanókból. Nekem nagyon hiányzott a melegítést. A tiszta helyzetek ellenére az első 6 hármaskísérletemből hároszor még a gyűrűt sem találtam el.  A hármasok később sem mentek (kb. tucatnyi kísérletből 1 szédült be). Az kicsit meglepett, hogy viszonylag könnyen lehetett belépni a zónájukba. Amikor ezzel próbálkoztam akkor abból többnyire valami jó dolog született köszönhetően a kisegítéseknek, főleg Árpi jóütemű belépéseinek. Árpi is a benti játékának köszönhette a 6 mezőnykosarát és a büntetőit és nekem is jobban ment bentről a dobás (onnan sem volt túl fényes, de azért elfogadható). Szabi is palánk alól szerezte a pontjait, tehát az a hiedelmem, hogy bent lehetetlen dolgunk van megdőlt. Zsolt hozta a szokásos kevés kísérletből szerzett 2 kosarát és most Attilának se volt túl sok dobóhelyzete. Peti küzdött, de sajnos az első 38 percben csak 1 mezőnykosara született. Valószínűleg rá külön figyeltek, hiszen az ellenfélnél játszik a testvére és a többieket is jól ismeri.

Végig embert fogtunk és ugyan sok pontot kaptunk és sokat faultoltunk, de ez még mindig jobb megoldásnak tűnt mint a zóna. Igazából nem voltunk olyan rosszak mint amit az eredmény mutat. Az első félidőben nagyon nem találtunk be (láthatóan túlerőltettem a kinti dobásokat) és a végére teljesen elfáradt a védelmünk, de ha nem az utolsó perben álluk össze és legalább 7-en vagyunk akkor így is tudtunk volna hozni egy 20 pont körüli játékot. Győzelemre nem volt esélyünk, de amíg nem láttam a táblát addig úgy éreztem max. 25 lehet közte.

Ezúttal én pontoztam ki magam 1 perccel a vége előtt.

No comments:

Post a Comment