2015. október 17. Bogáncs u. 51-53.
játékvezetők: Réger Zsolt, Schäffer Béla
Németh András: 22 (10/16)
Bori István: 19/9
Bauer Attila: 16 (2/2)
Kovács Gábor: 12/3 (1/1)
Plajer Tibor: 4
eredmény: 131-73
negyedek: 31-20; 27-15; 31-17; 42-21
mezőnykosár: 63-28
hármas: 2-4
büntető: 3/12-13/19
fault: 14-13
Azt előre tudtuk, hogy ez nagy vereség lesz de mikor kiderült, hogy 12 18-19 év körüli srác ellen csak 5-en tudunk kiállni a mi laza 40 fölötti átlagéletkorunkkal akkor azért kicsit megijedtem hogy a meccs végén úgy kell levonszolni minket. Emellé bejött még az is, hogy szerencsére elég jó dobóformát fogtunk ki így sokszor hajlamosak voltunk az időhúzás helyett belemenni a "futós" játékba. Így aztán a végére a két dolog szépen összeadódott és hullafáradtan, de jóérzéssel fejeztük be a meccset.
Az elején rögtön meglepően jól kezdtünk és elmentünk 7-0-ra. Ez persze nem tartott sokáig és a negyed felénél már hátrányban voltunk, de elég volt ahhoz, hogy magabiztosan támadjunk a meccs végéig. Pistu jó dobóformát hozott, nekem is sikerült viszonylag kevés mezőnydobás mellette sok faultot kierőszakolnom (9-szer faultoltak le) és Attila is nagyon jó százalékkal dobott. Az második negyed elején ismét megijedtem amikor Gábor begyűjtötte a harmadik hibáját és elég ideges is volt, de ezek után már okosan védekezett. Tibi sokszor nem jött vissza, de ő még mindig nem volt teljesen egészséges.
A meccs nagyrészében persze megkaptuk az egészpályás letámadást ami ellen időnként bepánikoltunk és ilyenkor jöttek a szokásos eladott labádkból a sima ziccerek, de elég sokszor nyugodtak tudtunk maradni és ilyenkor a sokkal fittebb és kipihentebb védelmen is áthoztuk a labdát és felállhattunk támadni. Túl sok figurát ennek ellenére nem játszottunk, inkább az egyéni megoldásokat erőltettük ami az elkapott forma miatt nem volt nagy baj, de máskor erősen visszaüthet. Ha már ütés: az utolsó negyedben egy lepattanóért ment Pistu miközben meglökték és teljes erővel visszahúzta a labdát. Pechemre pont az arcomba és mivel 1 méteren belül voltam még arra sem jutott időm, hogy becsukjam a szemem ami így telibe kapta a labdát. Hát nem esett jól.
A BLF-es srácoktól nagyon ki fogunk kapni a következő 2 meccsen is, de ha nyugodtan hozzuk át a letámadáson a labdát és nem pánikolunk be akkor megdobhatjuk a saját pontjainkat. Ha meg nem csak 5-en leszünk akkor talán még levegőt is kapunk a második félidőben.
No comments:
Post a Comment