2015/10/04

BXI. Old Boys - Párkány Street

2015. október 4. Rétköz utca 39.
játékvezetők: Tarnay Gyula, Réger Zsolt

Bódi Róbert: 9/3
Kohári Zsolt: 8
Bauer Attila: 7 (1/2)
Plajer Tibor: 6
Kovács Gábor: 5/3 (2/2)
Bori István: 4 (2/2)
Németh András 4 (2/5)

eredmény: 43-68
negyedek: 11-17; 11-21; 6-15; 15-15
mezőnykosár: 17-28
hármas: 2-8
büntető: 7/11-4/10
fault: 11-8

Az elmúlt 2 évben teljesen elmaradtak az összefoglalók, ráadásul úgy néz ki, hogy a tavalyi év statisztikáját is jó nehéz lesz bepótolni ezért most inkább újra megpróbáom hétről hétre legalább a számokat rögzíteni.

A Párkány Street-tel már sok éve játszunk és mindig úgy jövünk le, hogy jó játékkal akár nyerhettünk volna, még akkor is ha 20-30 ponttal alulmaradtunk. Most sem volt ez másképp. A keveset próálkozó embereink ugyan jó százalékkal dobtak (Tibi és Zsolt min 50%-kal, Attila dobásai is kb 35-40% pontosságúak voltak), de a többet vállaló játékosok nagyon rosszul dobtak. Még Robi volt a legjobb közülün 4 mezőnykosarával, bár ő is elengedett vagy 15-öt. Gáborral és Pistuval mindhárman minimum tucadnyit dobtunk rá (vagy inkább többet), de fejenként csak 1-szer találtunk be. A legrosszabb én voltam. Rögtön az első negyedben sikerült 6-7 dobást kihagyni amit a maradék kb 15 percben még megdupláztam. Emellett megint jól fehúztam magam és a játék helyett a játékvezetéssel törődtem. Valamennyire mentségemre szolgál, hogy 3-4 esetben teljesen látható fault-okat nem fújtak be, de ez nem csak nekem szólt. Buciék meglehetősen álmosan vezették a játékot, nem nagyon zavarták meg sípolással. A harmadik negyed vége felé eljutottam odáig, hogy ismét lecseréltem magam és a maradék időben már nem is mentem vissza. Jól mutatja a teljesítményemet, hogy 25 pontos vereségből 22-őt velem a pályán szedtünk össze, a további 15 perc alatt összesen 3 pontot buktunk.

Hogy valami jót is írjak: Gábor és Attila jelenlétével látványosan javult az előző évben siralmas védőpattanóink aránya.

Még 2-szer találkozunk a Párkány utcai srácokkal. Jó lenne legalább egyszer kifogni végre egy jó formát és nyerni.

No comments:

Post a Comment